Harminc év börtönt kapott a CIA-ügynök, aki több tucat nőt bántalmazott

2024. szeptember 19. – 12:03

Harminc év börtönt kapott a CIA-ügynök, aki több tucat nőt bántalmazott
Brian Jeffrey Raymond – Fotó: FBI

Másolás

Vágólapra másolva

Harminc év börtönre ítélték azt a CIA-tisztviselőt, aki kiküldetései során 28 nőt bántalmazott szexuálisan, miután bedrogozta őket és meztelen fotókat készített róluk. A SkyNews azt írja, az ítélet részeként a bíró arra is kötelezte a férfit, hogy minden áldozatának 10 000 dolláros (körülbelül 3,5 millió forintos) kártérítést fizessen.

Az ügyészek szerint a 48 éves Brian Jeffrey Raymond 2006 óta követte el a támadásokat, az áldozatait kiküldetésein és Tinderen gyűjtötte. A kiszemelt nőket minden alkalommal a kormány által bérelt lakásába csábította és borozgatás közben bedrogozta őket. A férfi ezután közös képeket készített meztelen és eszméletlen áldozataival, majd szexuálisan bántalmazta őket. Mostanra több, mint 500 ilyen képe gyűlt össze.

„Nyugodtan kijelenthetjük, hogy szexuális ragadozó” – mondta az amerikai főbíró, aki helyben hagyta az ügyészek által kért teljes, 30 éves börtönbüntetést. Hozzátette, így Raymondnak „lesz egy kis ideje”, hogy átgondolja tetteit.

A bíróságon meghallgatott egyik áldozat szerint Raymond „tökéletes úriembernek” tűnt, amikor 2020-ban Mexikóban találkoztak. Elmondása szerint csak arra emlékezett, hogy csókolózott a férfival. Miután elájult, Raymond a tudta nélkül 35 videót és közeli fotót készített a meztelen nőről. Egy másik áldozata a történtek miatt idegösszeomlást kapott, egy harmadik pedig rémálmokról számolt be azután, hogy szembesült a róla készült fotókkal.

Raymond a szerdai tárgyaláson azt mondta, nincsenek szavai arra, hogy leírja, mennyire sajnálja tetteit. Hozzátette, a történtekkel elárult mindent, amiért kiállt, és tudja, hogy semmilyen bocsánatkérés nem lesz elég. „Nem ilyen vagyok, és mégis ilyen lettem” – mondta a CIA-ügynök.

A vádlott ügyvédei enyhébb büntetést kértek, méghozzá arra hivatkozva, hogy a 9/11-es eseményeket követő években a férfi „kvázi katonai” munkát végzett a CIA-nál, ami táptalajt adott az érzelmi érzéketlenségnek és „mások tárgyiasításának”.

A SkyNews azt írja, a CIA nyilvánosan is elítélte Raymond bűncselekményeit – az ügyet egyébként az ügynökség történetének egyik legsúlyosabb visszaéléseként tartják számon. Hozzátették, a nők biztonsága érdekében átfogó reformokat vezetnek be.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!