Cserbenhagyásos gázolással és gyerekek nemének megváltoztatásával vádolja Harrist egy orosz dezinformációs kampány

2024. szeptember 18. – 07:19

Másolás

Vágólapra másolva

A 2024-es amerikai elnökválasztás sem zajlik le orosz befolyásolási kísérletek nélkül: a Microsoft elemzése szerint a legfrissebb dezinformációs kampányban hamis videók keringenek Kamala Harrisről, írja a Politico. A videók között van olyan, amiben a Harrist támogatók Trump-rajongóknak támadnak, és olyan is, amiben az elnökjelölt cserbenhagyásos gázolást követett el – utóbbiban egy valós személy adja ki magát Harrisnek.

A Microsoft talált bizonyítékot arról, hogy ezeket a deepfake-eket és megrendezett videókat egy Kremlhez köthető csoport terjeszti, és már több millióan nézték meg őket.

Az egyik videót egy hamis San Franciscó-i hírügynökségen keresztül tették közzé, ezzel próbálták növelni a hitelességét. Sokat az X-en és a Telegramon osztottak meg, többek között egy olyat is, amin egy hamis New York-i óriásplakát szerepel Harris nemlétező rendelkezéseivel a gendermegerősítő műtétekről. Ezt a videót több mint 100 ezren nézték meg az X-en a közzététel utáni első órákban.

Két héttel ezelőtt az amerikai igazságügyi minisztérium több mint harminc weboldalt eltávolítását rendelte el, mert azok orosz befolyásolási törekvésekhez kapcsolódtak. A Microsoft szakértői azt írták, hogy már most látják: újabb weboldalak jönnek létre, amelyekre áthelyezik az ilyen videós tartalmakat is.

Nemcsak az oroszok, a kínaiak is tevékenykednek az amerikai elnökválasztásban: a Microsoft egy Kínához kötődő, Storm-1852 néven ismert csoport aktivitását is rögzítette, ami Harrist és Bident kritizáló tartalmat terjeszt a közösségi médiában. A hónap elején azonosítottak olyan kínai csoportokat is, amelyek az amerikai társadalom megosztó kérdéseit kihasználó tartalmakat terjesztenek.

A Microsoft arra figyelmeztet: a novemberi elnökválasztás előtt az ilyen törekvések, különösen orosz oldalról, valószínűleg intenzívebbé válnak majd.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!