Több tucat pillangót lopott két olasz férfi egy Srí Lanka-i nemzeti parkból, megbírságolták őket
2024. szeptember 13. – 05:52
Srí Lanka történetének legnagyobb olyan bírságát kapta két olasz férfi szeptember elején, amit a vadon élő állatokkal kapcsolatosan róttak ki: a 68 éves Luigi Ferrarit és 28 éves fiát, Mattiát 200 ezer dollárnyi, azaz kb. 71,3 millió forintnyi pénzbírsággal sújtották, mert több száz védett rovart vittek el a helyi Yala Nemzeti Parkból még májusban.
A BBC cikke szerint a két férfi az állatokat csalogató kemikáliákkal csalták magukhoz a rovarokat, és viaszzacskókkal akarták őket kémiai úton tartósítani. A park egyik őre, K. Sujeewa Nishantha a BBC-nek azt mondta, hogy az incidens napján egy szafaridzsip sofőrje értesítette a parkőrökből álló csapatát, hogy egy gyanús autó parkol az út mentén, és hogy a benne ülő két férfi rovarhálóval merészkedett az erdőbe. A vadőrök ezután találták meg az autót és annak csomagtartójában a több száz, rovarokat tartalmazó üveget.
„Minden rovar halott volt, amikor megtaláltuk őket. Vegyszert tettek az üvegekbe” – mondta Nishantha. „Több mint háromszáz állat volt.”
Olasz híradások szerint apa és fia a történtek idején Srí Lankán nyaralt, ahol az incidens óta fogva tartják őket. Az ország délkeleti részén található Yala Nemzeti Park Srí Lanka egyik legnépszerűbb vadasparkja, ahol nagy számban élnek leopárdok, elefántok és bölények is.
Az egyik elkövetőt, Luigi Ferrarit, a láb- és bokasérülések kezelésére szakosodott ortopéd sebészt barátai rovarrajongóként jellemezték. Az észak-olaszországi Modena város rovartani egyesületének is tagja.