Meggyilkolták, majd botmixerrel feldarabolták a 38 éves Kristina Joksimovic modellt Svájcban
2024. szeptember 12. – 22:00
Idén február 13-án a svájci Binningenben brutálisan meggyilkolták a korábban modellként dolgozó Kristina Joksimovicot. A gyilkossággal a férjét vádolják, aki februárban még tagadta, márciusban azonban már beismerte, hogy megölte a feleségét.
Az ügy azért kapott most újra sajtóvisszhangot, mert a férj kezdeményezte szabadlábra helyezését, amit először a helyi, most pedig a szövetségi bíróság is elutasított. A nyomozás jelenlegi állása szerint az elkövetőnél „konkrét jelek utalnak mentális betegségre”.
A szövetségi legfelsőbb bíróság ítéletéből kiderül, hogy a vádlott már a bűnügyi rekonstrukció során beismerte felesége megölését. Azt állította: a nő késsel támadt rá, azért ölte meg. Azt már korábban bevallotta, hogy a nő holttestét feldarabolta a mosókonyhájukban. Az igazságügyi orvosszakértői jelentés szerint nem igaz, amit a férfi az önvédelemről állít.
A szakértői jelentés szerint a nőt megfojtották, majd a holttestét a mosókonyhában szúrófűrésszel, késsel és kerti ollóval feldarabolták. Ezután több testrészét botmixerrel aprították fel, pürésítették, és vegyszerekkel feloldották.
Az ügyészség kihallgatásai szerint a férfi már korábban is erőszakos volt, állítólag egy korábbi élettársát is volt, hogy a torkánál fogta meg, majd a falhoz vágta. A feleségét is többször fojtogathatta korábban – írja a BZ Basel. A házaspárnak két közös gyereke volt, Kristina Joksimovic korábban döntősként szerepelt a Miss Switzerland szépségversenyen.