Izraeli támadásban meghalt a Hezbollah egyik parancsnoka

2024. szeptember 11. – 14:13

Másolás

Vágólapra másolva

Izrael kedden több csapást is mért Libanon déli részére, és az Izraeli Védelmi Erők közlése szerint az egyik ilyen támadásban meghalt a Hezbollah elit csapatának egyik parancsnoka, Mohammed Kasem Al-Shaer is. Az IDF szerint Al-Shaer „számos terrorista tevékenységet indított Izrael állam ellen”.

A Hezbollah megerősítette, hogy Al-Shaert megölték, és azt mondták, válaszul több tucat rakétát és több drónt is indítottak két észak-izraeli helyszín felé – írja a CNN. Az IDF szerint a Hezbollah támadása nem szedett áldozatokat, a lövedékek egy részét elfogták, mások pedig nyílt területen zuhantak le.

Szerdán az IDF közölte, hogy egyik napról a másikra több Hezbollah terrorista helyszínt felszámoltak Libanon déli részén, ezek közlésük szerint „fenyegetést jelentettek az izraeli civilekre nézve”.

Közben a libanoni állami média, az NNA beszámolt arról, hogy az éjszaka folyamán több izraeli csapás is érte Libanon területét, némelyik komolyabb károkat okozott Al-Qlaileh városában az ingatlanokban, a terményben és az épületekben.

Az IDF szerdai tájékoztatása szerint Izrael a megszállt Ciszjordániában, Tammon és Túbász térségében hajt végre műveleteket, amiben a palesztin egészségügyi minisztérium szerint meg is halt öt ember. Az IDF közölte, hogy az Izraeli Biztonsági Ügynökséggel együtt légicsapást mértek „egy fegyveres terrorista osztagra” Túbász térségében.

Túbász kormányzója, Ahmad As'ad a CNN-nek azt mondta, hogy a támadás helyi idő szerint hajnali 3 óra körül „fiatal fegyvertelen palesztinok” csoportját érte. A tinédzser-huszonéves csoport akkor egy mecset közelében ült, mondta. As'ad azt is elmondta, hogy öt embert öltek meg. Az izraeli erők razziát tartottak a városban, és nem tudunk eljutni a kórházhoz – mondta, hozzátéve, hogy az izraeli hadsereg kijárási tilalmat rendelt el

Az izraeli hadsereg az elmúlt hetekben jelentős rajtaütéseket és légicsapásokat hajtott végre Ciszjordánia több pontján. Augusztus 28-án nagyszabású terrorellenes hadműveletet indítottak a Ciszjordánia északi részén fekvő Jenin, Tulkarem és Túbász térségében.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!