Arte: Három évvel ezelőtt 230 medveriasztás volt, idén már csak 10

2024. szeptember 8. – 06:56

Másolás

Vágólapra másolva

Oroszországot leszámítva Európa egyetlen országában sem él annyi barna medve, mint Romániában. A kormány nyilvántartása szerint nagyjából 8 ezer egyed élhet országszerte, ami rekord számnak számít Európában. Az országban azonban ez kihívást is jelent: az elmúlt 20 évben a medvék 27 ember éltét oltották ki, és közel 300 embernek okoztak sérülést.

Úgy tűnik azonban, hogy a turistákat ez nem zavarja, az Arte stábjának nem kellett sokáig keresgélnie, hogy medvékkel fotózkodó emberekbe botoljanak. A tiltás ellenére sokan etetik a medvéket, ezzel is rászoktatva őket, hogy az emberek közelségében éljenek.

Az egyre jobban elszaporodó és elszemtelenedő medvék miatt Romániában a jövőben megduplázhatják az évente kilőhető egyedek számát. Egyes falvakban, például Tusnádfürdőn viszont más eszközökkel medvementesítenek.

Ezt a műsort az Arte európai platform készíti, és az EMOVE Hálózat nevű európai médiatársuláson keresztül 9 nyelven teszi elérhetővé. A hálózatot az Arte koordinálja, és a spanyol El País, a lengyel Gazeta Wyborcza, az olasz Internazionale, a litván Ir, a görög Kathimerini, a belga Le Soir és a Telex is tagja. A társulás uniós finanszírozásban részesül, miután a DG CNECT „európai médiaközpontok” létrehozására irányuló felhívást tett közzé az EU-s multimédia-cselekvések keretei közt.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!