A hidegháború óta nem látott veszély fenyegeti a világrendet titkosszolgálati vezetők szerint

2024. szeptember 7. – 19:13

Másolás

Vágólapra másolva

Kulcsfontosságú, hogy az Egyesült Királyság és az USA együttműködjön, mivel a hidegháború óta nem látott veszély fenyegeti a világrendet. Ezt a Londonban szombaton megrendezett FT Weekend Fesztiválon fejtette ki Sir Richard Moore és William Burns, az MI6 és CIA vezetői. A titkosszolgálati vezetők az előadáson és egy közösen írt cikkben is kifejtették: a jövőben is szükség lesz arra, hogy támogassák Ukrajnát, és ellenálljanak az orosz dezinformációs nyomásnak – írja a BBC.

Kétségtelen, hogy a nemzetközi világrendet olyan veszély fenyegeti, amilyet a hidegháború óta nem láttunk

– írta Moore és Burns a Financial Timesban megjelent első közös cikkükben. A szintén szombaton publikált cikkben azt is írták, előre látták az ukrajnai háború közeledését.

A két vezető a szombati eseményen szerepelt először együtt a nyilvánosság előtt. Burns azt mondta, szerinte Putyin hatalma nem mutatja gyengülés jeleit, Moore azt is hozzátette: „Soha ne keverjük össze a szigorú hatalmat a stabil hatalommal.” Az MI6 vezetője szerint az, hogy az orosz hírszerzés törvénytelen eszközöket alkalmaz az európai szabotázsakcióikhoz, a kétségbeesés jele. Mindketten Kína felemelkedését tekintik az évszázad fő hírszerzési és geopolitikai kihívásának. Ezt a titkosszolgálati munkájuk során is igyekeznek szem előtt tartani, mondták a vezetők.

Putyin háborúja Ukrajnában megköveteli, hogy a két ország továbbra is szorosan együttműködjön, mondták a vezetők. „Továbbra is együtt dolgozunk azon, hogy megzavarjuk az orosz hírszerzés által Európa-szerte folytatott szabotázskampányt és a dezinformáció terjesztését” – mondták, hozzátéve, az orosz vezetés célja a nyugati országok megosztása.

Moore és Burns szerint a Közel-Keleten is a deeszkalációt szorgalmazták, jelenleg is a tűzszünet biztosításán dolgoznak.

Burns korábban is központi szerepet játszott a tűzszüneti törekvésekben, júniusban személyesen is részt vett tűzszüneti tárgyalásokon. Az FT rendezvényén elmondta, az elkövetkező napokban részletesebb javaslat születhet a gázai tűzszünet ügyében. Szerinte mindez politikai akarat kérdése, reméli, a két oldal vezetői minél hamarabb megegyeznek.

A Hamász október 7-én indított támadást Izrael déli részén, mintegy 1200 embert megölve és 251 embert ejtve túszul. Palesztin források szerint azóta több mint 40 000 ember halt meg Gázában az izraeli hadművelet során.

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!