Leégett a gyártósor, hiánycikk lett a szerbek kedvenc keksze, a Plazma

2024. szeptember 4. – 08:59

Másolás

Vágólapra másolva

Eltűnt az üzletek polcairól, gyakorlatilag hiánycikké vált a Plazma márkájú keksz Szerbiában, mert egy június 29-i tűzben megrongálódott a požarevaci Bambi-gyár gyártósora – írja az MTI. A június tűz idején még nem lehetett tudni, mekkora kár keletkezett, csak akkor vált egyértelművé a rongálódás mértéke, amikor a csökkent termelés miatt megfogyatkozott, majd szinte teljesen eltűnt az üzletek polcairól a Plazma.

A Plazma kekszet 1967 óta gyártja a požarevaci vállalat, és nagyon rövid idő alatt a gyerekek kedvencévé vált, magában, csokikrémmel, tejbe áztatva vagy tortának elkészítve is szívesen fogyasztják. Dragan Stajković, a cég vezérigazgatója a szerbiai közszolgálati televíziónak azt mondta, folyamatosan dolgoznak a leégett épületrész felújításán, mert szeretnék, ha minél hamarabb teljes kapacitással működne a kekszgyártósor.

Fogyasztóvédők és Tomislav Momirović kereskedelmi miniszter arra hívta fel a figyelmet, hogy hamisított termékek jelentek meg. A hatóságok számos hamis kekszszállítmányt és csomagolóanyagot foglaltak le, illetve azt is közölték, hogy ezek a termékek nem felelnek meg az előírásoknak, ezért nem javasolt a fogyasztásuk.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!