Venezuela elnöke bejelentette, hogy idén októberben kezdődik a karácsony

2024. szeptember 4. – 10:21

Másolás

Vágólapra másolva

A venezuelai elnök, Nicolás Maduro hétfőn bejelentette, hogy az idei ünnepek októberben kezdődnek – írja a Guardian.

„Szeptember van, és máris olyan érzés, mintha karácsony lenne. Ezért idén – tiszteletem és köszönetem jeléül – elrendelem, hogy a karácsonyt előrehozzuk október 1-jére” – jelentette ki Maduro gyakori televíziós szerepléseinek egyikén.

Venezuela tekintélyelvű vezetője, aki a szakértők szerint viharos tizenegy éves uralmának legnagyobb politikai kihívásával néz szembe, minden venezuelai számára „béke, boldogság és biztonság” karácsonyát ígérte.

Fotó: Marcelo Garcia/miraflores Palace
Fotó: Marcelo Garcia/miraflores Palace

A Guardian szerint azonban nem valószínű, hogy boldog és biztonságos lesz a karácsony, tekintve a bizonytalanságot és a dühöt, amelyet Maduro azon döntése okozott, hogy bizonyíték nélkül győzelmet aratott a júliusi elnökválasztáson.

Egyre több bizonyíték utal ugyanis arra, hogy Maduro valójában csúnyán elvesztette a választást ellenzéki riválisával, Edmundo Gonzálezzel szemben – ezért nem volt hajlandó kiadni a szavazóhelyiségek részletes szavazási eredményeit. Hétfőn a hatóságok elfogatóparancsot adtak ki González letartóztatására.

A Guradian megjegyzi: bármikor is kezdődik, a karácsony valószínűleg hideg téli éjszakának bizonyul majd Maduro egyre tekintélyelvűbbé váló rezsimjének vezető tagjai számára.

Hétfőn a Bloomberg arról számolt be, hogy az Egyesült Államok készen áll arra, hogy egyéni szankciókat jelentsen be a kormányzat 15 vezető személyisége ellen, mert állítólag akadályozták „a szabad és tisztességes elnökválasztások megtartását”. A jelentések szerint a célpontok között van Yván Gil külügyminiszter, Caryslia Beatriz Rodríguez Rodríguez, aki a legfelsőbb bíróság elnöke és Rosalba Gil Pacheco, a választási tanács egyik vezető tagja.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!