Legalább 81 embert öltek meg a Boko Haram terroristái egy nigériai faluban

2024. szeptember 3. – 23:36

Másolás

Vágólapra másolva

Legalább 81 embert gyilkoltak meg a Boko Haram dzsihadista csoport fegyveresei egy északkelet-nigériai faluban – közölte kedden Abdulkarim Dungus yobei rendőrségi szóvivő. A beszámoló szerint a mintegy 150 szélsőséges motorkerékpárokon érkezett vasárnap délután Yobe állam Mafa nevű falujába, majd válogatás nélkül tüzet nyitottak gépkarabélyokból a helyi piacon, és házakat, üzleteket gyújtottak fel. A rendőrségi szóvivő szerint az áldozatok pontos számát még meg kell erősíteniük.

Egy katonai tisztviselő hozzátette, hogy a faluhoz vezető utat az iszlamisták aláaknázták, de a robbanószerkezeteket a hadsereg erőinek időközben sikerült eltávolítaniuk. A rendőrség korábban közölte, hogy a Mafa elleni akció megtorlás volt azért, mert egy helyi önbíráskodó csoport korábban megölte a Boko Haram két feltételezett tagját.

Helyi lakosok szerint az áldozatok száma jóval magasabb is lehet, a százat is meghaladhatja,

mivel több olyan embert eltűntként kezelnek, akiket a támadók a bozótosba üldöztek, és feltehetőleg szintén megöltek. Nigéria északkeleti részén a Boko Haram 2014-ben jelentős területeket hajtott uralma alá, majd kikiáltotta saját kalifátusát. A nigériai hadseregnek a csádi fegyveres erőkkel vállvetve sikerült visszaszereznie az ellenőrzést a terület felett, de az iszlamisták bevetették magukat a hegyekbe, ahonnan rendszeresen támadásokat hajtanak végre rettegésben tartva régió lakóit. Az utóbbi 15 évben több mint 40 ezer ember vesztette életét és kétmillióan voltak kénytelenek elmenekülni otthonaikból. A dzsihadisták tevékenységüket a szomszédos Csádra, Nigerre és Kamerunra is kiterjesztették.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!