Tízezrek tüntettek vasárnap Izraelben, hétfőn általános sztrájk jöhet

2024. szeptember 2. – 06:20

Másolás

Vágólapra másolva

Több tízezren tüntettek vasárnap este Izrael különböző nagyvárosaiban, miután szeptember elsején kiderült, hogy hat izraeli túsz holttestét megtalálták a Gázai övezetben. A legnagyobb tiltakozások Tel-Avivban és Jeruzsálemben voltak, a tüntetők Netanjahut és kormányát kritizálták, amiért nem sikerült korábban kiszabadítani a Hamász által fogva tartott túszokat.

A tüntetések nagyrészt békésen zajlottak, bár Tel-Avivban a tiltakozók áttörték a rendőrségi kordont, és elfoglaltak autópályát. A rendőrség vízágyúval próbálta feloszlatni a tömeget, egy ellenzéki politikus arról számolt be, hogy könnyen megsérült a rendőrségi beavatkozás következtében.

A hat halott túsz megtalálása után az izraeli ellenzék, civilek és a Histadrut szakszervezeti szövetség is általános sztrájkra hívta fel a dolgozókat. Ennek részeként hétfőn leállhatnak a közszolgáltatások, köztük a hivatalok, az iskolák és a magánvállalatok egy része, valamint a Ben Gurion repülőtér.

Az izraeli hadsereg (IDF) vasárnap jelentette meg, hogy hat, tavaly októberben elrabolt túsz holttestét találták meg a Gázai övezetben. Az IDF szerint a túszokat nem sokkal azelőtt gyilkolhatták meg, hogy a katonáik odaértek volna, hogy kiszabadítsák őket.

Az izraeli kormány ellen tiltakozók azt szeretnék elérni, hogy valamilyen fogolycsere vagy más megállapodás részeként kiszabadítsák a Hamász által fogva tartott túszok maradékát.

(Guardian, BBC)

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!