„Kiherélni, megnyúzni, felnégyelni” – a párizsi olimpiai megnyitón felháborodó erdélyi esperes szerint valaki manipulálta a Facebook-bejegyzését

2024. szeptember 1. – 13:03

Másolás

Vágólapra másolva

A Facebook-bejegyzését manipulálhatták, és különben is az „LMBTQ-propagandára” célzott felháborodást keltő Facebook-bejegyzésében – mondta a Demokratának Vincze Minya István, az Erdélyi Református Egyházkerület volt kalotaszegi esperese. Az interjút egy, a bejegyzésről szóló Transtelex-cikk előzte meg, és az Demokrata-interjút is az erdélyi lap vette észre.

„Valamennyit élve kiherélni ha még megvannak a tö…k, a lyukaikba égő parazsat tenni, majd élve megnyúzni és végül felnégyelni” – olvasható a bejegyzésben, amelyet a párizsi olimpia megnyitójának sokat vitatott jelenetéből kivágott képkockákból összevágott kollázzsal illusztrált. Az esperes már korábban közzétett egy felháborodott bejegyzést, amiben azt írta: „A pohár betelt. Öltözzétek fel az Isten fegyverzetét és írtsátok, vágjátok és küldjétek a pokol tüzébe az ördögnek ezt az elfajult nemzetségét.”

Képernyőmentés Vincze Minya István kalotaszegi esperes Facebook-oldaláról – Fotó: Transtelex
Képernyőmentés Vincze Minya István kalotaszegi esperes Facebook-oldaláról – Fotó: Transtelex

A cikk után Kató Béla püspök felszólította Vincze Minyát a lemondásra, bár a volt esperes szerint valójában csak megkérte, aminek elmondása alapján esküje szerint eleget is tett.

Kiemelte, hogy bár egy, az olimpiai megnyitó során készült képekből álló kollázshoz azt a rövid kommentárt fűzte bejegyzésében, hogy „Valamennyit élve kiherélni ha még megvannak a tö…k, a lyukaikba égő parazsat tenni, majd élve megnyúzni és végül felnégyelni”, valójában nem egy kisebbség tagjaira gondolt, hanem az „LMBTQ-propagandára”, ami „egyenesen ellentmond a keresztény tanítással, kicsúfolván és meggyalázván Isten teremtő munkáját”.

Azt is megemlítette, hogy lehet, hogy manipulálták a bejegyzését, sőt, több korábbi bejegyzését is, de erre bizonyítékot nem mutatott, és nem is részletezte, ez hogy történhetett. Csak annyit mondott, hogy július 26-án egy késés miatt sok időt töltött Ferihegyen, és miután használta a helyi wifit, észrevette, hogy a telefonja furán viselkedik. Azonban korábbi bejegyzései közül is sok le volt tiltva, leginkább hamis információk terjesztéséért. A cikk írásakor úgy tűnik, hogy minden bejegyzést elérhetetlenné tett a profiljáról.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!