Nem keresik tovább a beszakadt járda alatti nyolcméteres gödörbe esett nőt Kuala Lumpurban

2024. augusztus 31. – 13:26

Nem keresik tovább a beszakadt járda alatti nyolcméteres gödörbe esett nőt Kuala Lumpurban
Mentők dolgoznak Kuala Lumpurban 2024. augusztus 23-án, miután beszakadt a malajziai főváros egyik járdája, és a nyolc méter mély gödörbe beleesett egy nő. – MTI/EPA/Fazry Ismail

Másolás

Vágólapra másolva

Nyolc napig keresték azt az indiai nőt, aki eltűnt egy beszakadt járda alatt kialakult nyolcméteres víznyelőben Malajziában. A hátborzongató esetről egy térfigyelő kamera felvételt is készített, amit ide kattintva lehet megnézni.

A hatóságok a körülmények miatt túl veszélyesnek ítélték a mentés folytatását, ezért feladták a keresést.

Az elmúlt egy hétben száztízen dolgoztak a nő kimentésén, sajnos sikertelenül, mindössze egy pár papucsot találtak. Két búvár a csatornahálózaton keresztül ereszkedett le a vízbe, elmondásuk szerint erős vízáramlással és kemény törmelékkel találták szembe magukat. Mindeközben heves esőzés és nulla látótávolság nehezítette a munkájukat.

A keresés részeként próbálnak megszüntetni egy 15 méter hosszúságú „zsírhegyet”, azaz egy egyáltalán nem vagy nehezen lebomló hulladékból (például tamponok, pelenkák, betétek), hajból és megszilárdult étolajból álló dugulást a csatornarendszerben, amely egy közeli irodaház alatt található.

„Koromsötét van lent” mondta az egyik búvár.

„Nem akarhatják tudni, mi van ott. Tele van emberi hulladékkal és mindenféle szeméttel. Minden merülés után azonnal fertőtlenítjük magunkat”.

A baleset után próbálták kotrógépekkel kiásni a víznyelő környékét, talajradarral, mentőkutyával és robotkamerával is keresték az eltűnt nőt. Emellett nagynyomású vízsugarakkal, vaskampókkal és kötéllel próbálták széttörni a törmeléket.

Az eset megrázta Malajziát, a kormány pedig vizsgálatot indított a történtek okainak megállapítására.

Ilyen víznyelők akkor alakulnak ki, ha a járda, aszfalt vagy bármilyen felszíni réteg alól a talajvíz mozgása elmossa az ott lévő földet, kőzetet, a felszín ezért beomlik. Bár nincsenek pontos globális statisztikák erről, a geológusok szerint víznyelők gyakran alakulnak ki, azonban emberek emiatt elég ritkán sérülnek meg.

A legsúlyosabb víznyelő-katasztrófa 2010-ben történt Kanadában, amikor egy négytagú család életét vesztette, mert az egész házukat elnyelte egy víznyelő Montreal közelében. A világ legnagyobb víznyelője pedig a Xiaoxhai Tiankeng Kínában, amely 660 méter mély és a kutatók szerint több mint 128 000 éve keletkezett.

(BBC)

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!