Arte: Csapás csapás után veszélyezteti az európai biogazdák túlélését

2024. augusztus 31. – 20:32

Másolás

Vágólapra másolva

„Ez valami siralmas”

– jelentette ki egy francia biogazda a félig elszáradt vetemény betakarítása közben. Az éghajlatváltozás újabb csapás a bioszektornak, amely már eleve mély válságban volt. Amikor egy aszályos évet csapadékos követ, a biogazdálkodóknak talán a hagyományos termesztőknél is jobban át kell tervezniük a vetési naptárt, és menet közben más vetőmagokra kell váltaniuk, hogy legalább minimális termésük legyen.

2022-ben pont összeért, hogy túltermelés lépett fel, de az infláció miatt elpártoltak a vásárlók, és megszűnt a korábbi kereslet a bioélelmiszerek iránt. 2023-ban a szektor több támogatását is megszüntették, idén pedig az időjárás hozott csapást csapás után. Az érintett gazdák helyzetét mutatja be az Arte tudósítása egy burgundiai biogazdaságból.

Ezt a műsort az Arte európai platform készíti, és az EMOVE Hálózat nevű európai médiatársuláson keresztül 9 nyelven teszi elérhetővé. A hálózatot az Arte koordinálja, és a spanyol El País, a lengyel Gazeta Wyborcza, az olasz Internazionale, a litván Ir, a görög Kathimerini, a belga Le Soir és a Telex is tagja. A társulás uniós finanszírozásban részesül, miután a DG CNECT „európai médiaközpontok” létrehozására irányuló felhívást tett közzé az EU-s multimédia-cselekvések keretei közt.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!