Játékszerként dobálta a tájfun szele a repülőket Japánban

2024. augusztus 30. – 19:30

Másolás

Vágólapra másolva

Szörnyeteg méretű tájfun ostromolja jelenleg is Japánt, a brutálisan erős széllel érkező trópusi ciklon, a Sansan még a repülőket is elfújja. A Quartz arról ír, több gép ugyanis megkísérelte a leszállást a fukuokai reptéren, de át kellett startolnia, annyira dobálta a szél.

Videók sokasága is készült róla, ahogy a nem embernek való időjárásban a pilóták megpróbálják letenni a gépeket, de dacára a kieresztett futóműveknek, nem vállalják a rizikót. A két legnagyobb japán légitársaság, az All Nippon Airways és a Japan Airlines már csak pénteken 600 járatát törölte.

A Quartz azt írja az AFP infóira hivatkozva, hogy már hat halálos áldozatot követelt a tájfun. A Sansan meglehetősen lassan mozog előre, de közben a belsejében nagy erejű szelek fújnak, és nagy mennyiségű csapadékot (mintegy 900 millimétert 48 óra alatt) zúdít Japánra. Mindezek miatt közel 5 millió embernek kellett elhagynia lakhelyét elővigyázatosságból.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!