Négy napig nem vették észre, hogy meghalt egy alkalmazott az egyik amerikai bank irodájában

2024. augusztus 30. – 13:18

Másolás

Vágólapra másolva

A Wells Fargo amerikai bank egyik alkalmazottját négy nappal azután találták meg, hogy meghalt az irodájában – írja az USA Today. A 60 éves Denise Prudhomme utoljára augusztus 16-án, helyi idő szerint reggel 7-kor jelent meg az arizonai Tempe-ben található bankfiókban. Augusztus 20-án találtak rá a holttestére a harmadik emeleten lévő íróasztalánál, a biztonságiak ekkor értesítették a rendőrséget.

Prudhomme halálának oka egyelőre nem tisztázott. A rendőrség az első vizsgálatok alapján nem találta nyomát idegenkezűségnek, de a nyomozás még folyamatban van. Ahhoz, hogy további részleteket kiderítsenek, kihallgatják az iroda alkalmazottjait. A KPNX nevű helyi tévécsatorna névtelen forrásokra hivatkozva azt állítja, hogy a dolgozók émelyítő bűzre lettek figyelmesek, de azt hitték, a vízvezetékkel van gond.

Egy másik alkalmazott nem értette, hogy a Wells Fargo miért nem tájékoztatta a dolgozókat a nő haláláról. A KPNX szerint fokozott biztonsági intézkedéseket vezettek be az irodában, de a legtöbben otthonról dolgoznak.

A Wells Fargo az USA Todaynek azt mondta, hogy a dolgozók értesítése előtt szólni akartak a halott családjának. A vállalat nyilatkozatában azt írta, hogy a nő az iroda egyik kevésbé látogatott részében dolgozott, és nagyon elszomorította őket Prudhomme halála.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!