WHO: Ideiglenes tűzszünetben egyezett meg Izrael és a Hamász, hogy beolthassák a gázai gyerekeket

2024. augusztus 29. – 20:05

Másolás

Vágólapra másolva

Megállapodott az izraeli hadsereg és a Hamász arról, hogy három alkalommal három napra felfüggesztik a harcokat a Gázai övezetben. A cél, hogy az ott élő gyerekek megkaphassák a járványos gyermekbénulás elleni védőoltást – közölte csütörtökön az Egészségügyi Világszervezet (WHO) az MTI szerint.

Rik Peeperkorn, a WHO regionális képviselője elmondta, hogy az oltókampányt vasárnap kezdik meg, és a tervek szerint mintegy 640 ezer gyereknek adják be a vakcinát az övezetben. Az első háromnapos tűzszünet alatt a Gázai övezet középső részén kapják majd meg a gyerekek az oltást, a következő háromnapos szünet idején a déli területen, majd a harmadik tűzszünet időszaka alatt északon fejezik be az oltókampányt. A tisztségviselő szerint a felek abban is megegyeztek, hogy szükség esetén a tűzszünetet négynaposra hosszabbíthatják.

A WHO néhány napja erősítette meg, hogy egy csecsemő bénulását a poliovírus 2-es típusa okozta a Gázai övezetben. Ez volt az első ilyen eset a térségben az utóbbi 25 évben.

A poliomielitisz vírusa váladékkal érintkezve terjed emberről emberre, és a fertőzött emésztőrendszerében szaporodik. A fertőzöttek 80-90 százaléka tünetmentes, 10-20 százalékban láz, fejfájás, hasi fájdalom, hányinger és hányás vagy torokfájás jelentkezik, de ritkán megjelenhetnek agyhártyagyulladás jelei, és az esetek kevesebb mint 1 százalékában bénulás, melynek mértéke a sérült idegsejtek számától függ, de akár halálos is lehet.

A járványos gyermekbénulás gyógyíthatatlan, de a globális oltókampányoknak köszönhetően szinte az egész világon sikerült megállítani a vírus terjedését és eltüntetni a betegséget. 2022-ben mindössze 30 poliovírusos fertőzést jelentettek a világ három országából, Pakisztánból, Afganisztánból és Mozambikból.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!