Pszichopata, nem tiszteli az emberi életet: megszökött a 42 nőt feldaraboló sorozatgyilkos Kenyában

2024. augusztus 21. – 20:24

Másolás

Vágólapra másolva

Nyolc rendőrt azzal gyanúsítanak a kenyai hatóságok, hogy megszöktettek a börtöncellájából egy 33 éves férfit, akit több tucat nő meggyilkolásával és feldarabolásával vádolnak. A CBS News szerint a feltételezett sorozatgyilkos és 12 eritreai őrizetes Nairobi egyik előkelő negyedének rendőrőrséről szökhetett meg, a rendőrség kedden hajtóvadászatot indított utánuk. Az őrs a főváros Gigiri kerületében található, ami otthont ad az ENSZ regionális központjának és több nagykövetségnek is.

A 33 éves Collins Jumaisit a rendőrség pszichopata sorozatgyilkosként jellemezte, „aki nem tiszteli az emberéletet”. Még júliusban fogták el a férfit, miután több áldozat feldarabolt holttestét is megtalálták egy szemétlerakónak használt, elhagyatott kőbányában. A férfit egy bárban fogták el, ahol az Eb-döntőt nézte.

Elfogása után beismerte 42 nő, köztük a saját felesége meggyilkolását is. A hatóságok Jumaisi házában egy bozótvágó kést is találtak, amit az áldozatok feldarabolásához használhatott. A férfi a megcsonkított holttesteket zsákokba tette, hogy eltüntesse a nyomait. A kenyai rendőrség szerint a jellemzően 18 és 30 év közötti áldozatokat ugyanazzal a módszerrel ölhette meg. Jumaisi ügyvédje azonban azt állította, hogy a férfit molesztálták és megkínozták a fogságban.

Egyelőre úgy tűnik, hogy a szökevények a rendőrőrs dróthálós tetejét átvágva jutottak ki a cellájukból.

„Előzetes vizsgálataink arra utalnak, hogy a szökést bennfentesek segítették”

– mondta Gilbert Masengeli megbízott rendőrfőnök kedden.

Szerdán a letartóztatott nyolcból öt rendőr jelent meg a bíróságon, de a rendőrség további 14 napos őrizetbe vételüket kérte, amíg a nyomozás tart. A hatóságok azt is közölték, hogy akkor értesültek a szökésről, amikor kedden hajnali 5 körül reggelit akartak bevinni a foglyok celláiba. „A cella ajtaját nyitva találva felfedezték, hogy 13 fogoly megszökött a napozófülke dróthálójának átvágásával” – derült ki a rendőrség közleményéből. A drótháló az őrs udvarán volt elhelyezve, hogy a foglyok friss levegőhöz jussanak.

A 12 eritreait azért tartóztatták le, mert illegálisan tartózkodtak Kenyában, most másik négy fogvatartott segítségével nyomoz a rendőrség. A CBS News szerint hat hónapon belül ez a második nagyobb horderejű ügy, melynek gyanúsítottja megszökött az őrizetből.

Februárban a kenyai állampolgárságú Kevin Kangethe menekült el egy rendőrőrsről. A férfit azzal vádolják, hogy tavaly az Egyesült Államokban meggyilkolta barátnőjét, és a holttestet egy reptéri parkolóban hagyta. A kenyai férfit egy héttel a szökése után elfogták. Augusztus elején egy kenyai bíró elrendelte a kiadatását az Egyesült Államoknak.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!