Három ukrán fiatal dobott Molotov-koktélt egy jachtra, ami miatt 21 másik hajó is megsemmisült Horvátországban

2024. augusztus 17. – 11:20

Másolás

Vágólapra másolva

Három hónap nyomozás után az isztriai rendőrség három ukrán állampolgár ellen emelt vádat, akik még májusban az Isztriai-félszigeten, Medulin üdülőváros kikötőjében szándékosan okoztak tüzet, amelyben 22 hajó semmisült meg – írta a Jutarnji List című horvát napilapra hivatkozva az MTI szombaton.

A tűzvész előtti események rekonstruálásával a bűnügyi szakértők megállapították, hogy a három ukrán állampolgár, két 25 és egy 28 éves férfi május 14-én Lengyelországból érkezett Horvátországba. Leparkolták autójukat valahol Medulin környékén, majd gyalogosan indultak a jachtkikötőbe.

A térfigyelő kamerákon jól látszik, hogy egyikük átbújik a kerítés alatt, míg a másik kettő előtte őrködik. A fiatal férfi hajnali négy órakor az egyik jachtra egy Molotov-koktélt dobott, az ott keletkezett tűz pedig átterjedt a többi hajóra, összesen 34-re, amelyek közül 22 teljesen megsemmisült. A hatóságok közlése szerint a tulajdonosoknak okozott károk értéke meghaladta a kétmillió eurót.

A rendőrség azzal a hajóval kapcsolatban, amelyre a Molotov-koktél dobták csak annyit közölt: pulai jelzést viselt és egy 65 éves ember tulajdonában állt, de a 22 kiégett hajó tulajdonosai között külföldiek is voltak.

A rendőrség körözést adott ki a három ukrán állampolgár ellen, akik az eset után vélhetően azonnal elhagyták az országot, így jelenleg elérhetetlenek a horvát hatóságok számára.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!