Tim Walz 2006-os kampánycsapata falazott a demokrata alelnökjelölt ittas vezetéséről

2024. augusztus 15. – 21:40

Másolás

Vágólapra másolva

Hamis állításokat tett Tim Walz kampánycsapata a 2006-os kongresszusi választás során, amikor a minnesotai kormányzó és demokrata alelnökjelölt korábbi ittas vezetéséről volt szó, írja a CNN.

1995. szeptember 23. éjjelén az akkor 31 éves, középiskolai tanárként dolgozó Walzot egy nebraskai rendőr megállította gyorshajtásért. A megengedett 55 mérföld/óra helyett 96 mérföld/órával száguldott. Az esetről készült rendőrségi jelentés szerint a rendőr erős alkoholszagot érzett Walz leheletén, ezért kérte, hogy a helyszínen végezzen el egy alkoholtesztet. Walz megbukott a teszten, ami után a járőrök egy helyi kórházba szállították, ahol a vizsgálat kimutatta, hogy 0,128 ezrelék a véralkoholszintje, ami jóval meghaladta az államban akkoriban megengedett 0,1-es határértéket.

Walz aznap a fogdában éjszakázott, majd a 200 dolláros büntetést is kifizette. Egy 1996 márciusában tartott bírósági meghallgatáson is elismerte, hogy ittasan vezetett. Ügyvédje szerint Walz az eset után igyekezett felhívni a figyelmet az ittas vezetés veszélyeire. Azt is felajánlotta, hogy lemond tanári állásáról, de az igazgató arra biztatta, hogy folytassa a munkáját.

Azonban a kampánystábja a 2006-os kongresszusi választás előtt többször is azt állította a sajtónak, hogy Walz aznap nem ivott, és a rendőrök megengedték neki, hogy maga vezessen a fogdáig. A stábja azt is állította akkoriban, hogy a politikus tagadja, hogy részeg lett volna az incidens éjszakáján. Meredith Salsbery, a kampány kommunikációs igazgatója azt mondta, Walz nagyothalló, mivel évekig a tüzérségnél szolgált, és ezért nem hallotta jól az intézkedő rendőrt, olvasható a New Ulm Journal című újságban, amely 2006-ban számolt be az esetről. Ezenkívül több lap is beszámolt a kampánystáb tagadásáról.

Walz 2018-ban kormányzói posztért indult Minnesota államban, és ekkor is beszélt a letartóztatásáról. Ekkor azt mondta, az eset megváltoztatta az életét, és arra ösztönözte, hogy változtasson a viselkedésén. Azt is mondta, hogy azóta egyáltalán nem iszik alkoholt, és a kedvenc itala a diétás Mountain Dew.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!