Húszmilliárd dolláros fegyverüzletet kötött Izrael és az Egyesült Államok

2024. augusztus 14. – 06:37

Másolás

Vágólapra másolva

Az Egyesült Államok 20 milliárd dollár értékű fegyvereladást hagyott jóvá Izraelnek, beleértve több vadászgépet és fejlett levegő-levegő rakétákat – jelentette be kedden az amerikai külügyminisztérium.

Az AP arról számolt be, hogy a fegyvereladás több mint 50 F-15-ös vadászrepülőgépet, fejlett közepes hatótávolságú levegő-levegő rakétákat (AMRAAM), 120 mm-es harckocsi lőszert és nagy robbanóerejű aknavetőket, valamint taktikai járműveket tartalmaz, és egy olyan időszakban történik, amikor erős az aggodalom, hogy Izrael részt vehet egy szélesebb körű közel-keleti háborúban.

A fegyverek azonban várhatóan nem érkeznek meg Izraelbe egyhamar, ezek ugyanis olyan szerződések, amelyek teljesítése éveket vesz igénybe. Az eladott eszközök nagy része hosszú távon segíti Izraelt katonai képességeinek növelésében, a legkorábbi, a szerződés keretében leszállítandó rendszerek csak 2026-ban várhatóak – írja az AP.

„Az Egyesült Államok elkötelezett Izrael biztonsága mellett, és az amerikai nemzeti érdekek szempontjából létfontosságú, hogy segítse Izraelt egy erős és kész önvédelmi képesség kialakításában és fenntartásában. Ez a javasolt eladás összhangban van ezekkel a célokkal” – áll a Külügyminisztérium közleményében.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!