Kirándulás közben meghalt egy 13 éves magyar fiú Norvégiában

2024. augusztus 13. – 15:55

Másolás

Vágólapra másolva

Egy 13 éves magyar fiú kirándulás közben a Bondhuselva folyóba zuhant és meghalt kedden délután Norvégiában, írta meg a VG.

A norvég rendőrségre hétfőn 11:36-kor érkezett az első bejelentés a balesetről. Tájékoztatásuk szerint a gyerek egy fotót akart készíteni a tájról, ezért lépett ki az ösvény és a folyó közötti sziklára, ahol megcsúszott és a mélybe zuhant. A rendőrség azt mondta, a víz azonnal elsodorta a fiút, és egy rövid darabon lefelé vitte a folyón, mielőtt a víz alá szorult.

A VG úgy tudja, a mentők 13:50 körül húzták ki a vízből a fiút, elmondásuk szerint a fiú teste és egyik lába egy szikla alá szorult, ami az erős vízáramlás mellett megnehezítette a kiemelését. A fiút a kimentése után a Haukeland kórházba szállították, életét azonban nem tudták megmenteni.

A lap úgy tudja, a fiú szüleit hivatalosan még nem hallgatták ki, egyelőre kórházban ápolják őket.

A hírrel kapcsolatban megkerestük az oslói Magyar Nagykövetséget, amint választ kapunk tőlük, frissítjük cikkünket.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!