A román iskolákban ősztől biztonsági kamerával megfigyelt elkülönítőbe viszik az órákon rendetlenkedő diákokat

2024. augusztus 12. – 18:00

Másolás

Vágólapra másolva

Magyarországhoz hasonlóan Romániában is korlátozzák a 2024-25-ös tanévtől kezdődően a mobiltelefonok és más elektronikus kommunikációs eszközök használatát a vizsgákon, versenyeken és tanórákon. Az MTI által bemutatott friss miniszteri rendelet a romániai diákok jogait és kötelességeit szabályozza, és a telefonokon túl arról is szól, hogy az órákról kiküldött, rendetlenkedő gyerekeket bekamerázott elkülönítőbe csukják.

A rendelet szerint a diákok bevihetik ugyan mobiltelefonjaikat az iskolába, de a készülékeket minden osztályteremben egy erre a célra kialakított, biztonságos tárolóban kell elhelyezniük, amelyhez csak az osztályfőnöknek, az igazgatónak vagy távollétükben az ügyeletes tanárnak van hozzáférése.

Amennyiben a diák megszegi a tilalmat, a pedagógus „átveheti” a telefont, amelyet még aznap, a tanórák után – kötelező módon – nem a diáknak, hanem a szülőknek vagy a hivatalos gyámnak szolgáltat vissza. A mobileszközök használatát tanórákon egyébként már a román közoktatási törvény is tiltotta, de nem rendelkezett a tilalom megszegésének következményeiről.

A diákok jogállásáról szóló miniszteri rendelet másik újdonsága, hogy lehetővé teszi azoknak a diákoknak a kiküldését az óráról, akik viselkedésükkel zavarják a tanítást. Az osztályból magaviseletük miatt eltávolított diákokat nem írják be hiányzónak, de egy erre a célra kialakított, „biztonsági kamerával megfigyelt” elkülönítőbe kell menniük, ahol az iskolai kisegítő személyzet felügyelete mellett „többletfeladatokat” kell elvégezniük. Az Edupedu román oktatási szakportál „iskolai fogda”-ként hivatkozott az elkülönítőre és azt írta, minden tanintézménynek ki kell jelölnie egy külön termet, ahol létre lehet hozni.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!