Megszúrtak két embert a londoni Leicester téren

2024. augusztus 12. – 16:31

Másolás

Vágólapra másolva

Megkéseltek egy 11 éves lányt és egy 34 éves nőt a London központjában található Leicester téren, a tettest letartóztatták – írja a BBC. A westminsteri rendőrség X-en közzétett posztjában azt írja, hogy egy férfit őrizetbe vettek, és nem tudnak más gyanúsítottról.

A bejegyzésből az is kiderült, hogy a két áldozatot kórházba szállították. A hatóságok szerint a lány kórházi kezelésre szorul, de sérülései nem életveszélyesek, és a 34 éves nő sebesülései sem súlyosak.

A rendőrség közölte, hogy egyelőre nincs arra utaló jel, hogy az incidens terrorizmussal kapcsolatos lenne. A támadót még a rendőrség érkezése előtt egy helyben dolgozó férfi tartóztatta fel. A 29 éves Abdullah, aki a téren található TWG teázóban dolgozik, a BBC-nek elmondta, közbelépett, hogy megállítsa a támadót: ráugrott és elrúgta a kést a közeléből. Ezután kollégái segítségével elsősegélyt nyújtott a megszúrt gyereknek.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!