Több ezer szerb tiltakozott Belgrádban egy lítiumbánya működése ellen

2024. augusztus 11. – 07:59

Másolás

Vágólapra másolva

Több ezer szerb tiltakozott Belgrádban az ellen, hogy Európa egyik legnagyobb lítiumlelőhelyét bányásszák ki a suerbiai Jadar-völgyben- írja a BBC. A lítium az elektromos autók akkumulátoraihoz nélkülözhetetlen nyersanyag.

Az aktivisták szerint a bánya visszafordíthatatlan környezeti pusztítást okozna a völgyben, ahol a lelőhely található.

Az aktivisták azt szeretnék, ha a törvényhozók végleg betiltanák a lítium és a bór bányászatát Szerbiában, figyelmeztetve a közegészségre, valamint a talaj és a víz szennyezésére jelentett lehetséges veszélyekre. A kormánynak szombatig adtak határidőt a tilalom végrehajtására.

Fotó: Filip Stevanovic / 2024 Anadolu
Fotó: Filip Stevanovic / 2024 Anadolu

A Rio Tinto bányászati óriáscégnek kiadott engedélyt 2022-ben korábban visszavonták, miután az országban széles körű tiltakozások törtek ki. Csakhogy a projektet a múlt hónapban egy bírósági döntést követően újraindították.

Aleksandar Vučić elnök ragaszkodott ahhoz, hogy szigorú környezetvédelmi biztonsági előírásokat vezetnek be.

A szerb belügyminisztérium becslése szerint 24-27 ezer ember csatlakozott a tüntetéshez. A környezetvédő aktivisták a város két fő vasútállomását is elfoglalták – néhányan a síneken feküdtek vagy ültek.

Ivica Dačić belügyminiszter nyilatkozatában elmondta, hogy a szervezőket a rendőrség „figyelmeztette”, hogy cselekedeteik „nem állnak összhangban a törvénnyel”. Azt ígérte, hogy vádat emelnek „minden elkövető” ellen.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!