Sztrájkoltak az olasz strandok dolgozói, nem nyíltak ki a napernyők péntek reggel

2024. augusztus 10. – 10:40

Másolás

Vágólapra másolva

Figyelmeztető sztrájkot tartottak péntek reggel az olasz strandok dolgozói, mert szeretnék, ha a kormány végre megfelelő szabályokat alkotna a munkakörükről – írja az Ansa olasz hírügynökség. A kormány a strandkoncessziók rendszerének megváltoztatását tervezi, ez pedig a strandok dolgozói szerint sérti az érdekeiket. A dolgozóknak elegük van abból is, hogy a médiában és az olasz folklórban gyakran léhákként ábrázolják őket, a standok dolgozóit gyakran állítják be lusta embereknek, akik kevés munkával akarnak sok pénzt keresni.

Ők azonban emlékeztettek, reggel 5-re mindig a strandokon vannak, és színvonalas szolgáltatást nyújtnak, ezért is választja annyi turista az olasz strandokat.

A pénteki sztrájk lényege az volt, hogy reggel fél 8 és fél 10 között nem nyitották ki a napernyőket. A tiltakozó strandok aránya régiónként változó volt, Liguriában szinte minden strand csatlakozott az akcióhoz, de sokhelyütt nem nyitották ki a napernyőket például Szardínián sem.

A dolgozók közlése szerint a vendégek mindebből nem sokat vettek észre, egyrészt azért, mert reggel még nincsenek sokan, másrészt pedig azért, mert a kellemetlenségért a legtöbb strandon brióssal vagy paradicsomos-oregánós kenyérrel kárpótolták a vendégeket. Ezzel együtt a strandok dolgozói szerint a strandlátogatók többsége támogató volt a sztrájkjukkal.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!