Őrizetbe vettek két fiatalt, akik merényletre készülhettek a bécsi Taylor Swift-koncerteken

2024. augusztus 7. – 20:55

Másolás

Vágólapra másolva

Frissítés: A szervezők időközben bejelentették, hogy terrorveszély miatt lemondták a három bécsi koncertet. Erről itt olvashatnak.

Korábban írtuk

Fokozott biztonsági intézkedésekkel készülnek az ausztriai Taylor Swift-koncertekre, miután szerdán őrizetbe vettek két személyt, akik merényletet tervezhettek egy Bécshez közeli rendezvényen – írja az AP.

Az egyik, 19 éves gyanúsítottat a Bécstől délre fekvő Ternitzben, míg a másikat az osztrák fővárosban tartóztatták le a hatóságok. Franz Ruf, az osztrák belügyminisztérium közbiztonsági ügyekért felelős főigazgatója azt mondta, a hatóságok tudnak egy lehetséges támadás előkészületeiről, melynek célpontja a bécsi Taylor Swift-koncertek egyike lehetett. Hozzátette, hogy a gyanúsított hűségesküt tett az Iszlám Állam nevű terrorszervezetnek.

Ruf azt is elárulta, hogy az osztrák férfi az interneten radikalizálódhatott, és vegyi anyagot is találtak nála, amit kivizsgálnak.

Taylor Swift csütörtökön, pénteken és szombaton ad koncertet az Ernst Happel stadionban. A közbiztonsági főigazgató szerint szigorúbb biztonsági ellenőrzésekre számíthatnak a látogatók, és hosszabb beléptetésre. Gerhard Pürstl bécsi rendőrfőnök elmondta, hogy a biztonsági kockázatot már minimalizálták, de a váratlan helyzetekre is fel kell készülniük.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!