Amerikai katonai támaszpontot ért rakétatámadás Irakban

2024. augusztus 6. – 05:58

Másolás

Vágólapra másolva

Egy iraki amerikai katonai támaszpontot ért feltételezett rakétatámadásban több amerikai személy megsérült – közölték amerikai tisztviselők. Mindez akkor történt, amikor Irán és Izrael között egyre élesebb a feszültség, ami az egész Közel-Kelet biztonságára kihat.

Az CBS Newsnak nyilatkozó tisztviselők elmondták, hogy a nyugat-iraki Al Asad légitámaszpontot érte támadás, és hogy még mindig tart a károk felmérése. Azt egyelőre nem közölték, hogy ki állt a támadás mögött. Biztonsági források a CBS-nek elmondták, hogy két rakétát lőttek ki a bázisra, és az egyik rakéta a bázison belül zuhant le.

„Megerősíthetjük, hogy ma feltételezhetően rakétatámadás érte az amerikai és koalíciós erőket az iraki Al-Aszad légibázison” – mondta az amerikai védelmi minisztérium szóvivője. „Az első jelek szerint az amerikai személyzet több tagja megsérült. A támaszpont személyzete a támadás utáni kárfelmérést végzi” – tette hozzá a szóvivő.

Nem világos, hogy hány amerikai személy sérült meg. Egy magas rangú amerikai katonai tisztviselő szerint egyelőre nem jelentettek kritikus sérüléseket és nem halt meg egyetlen katonatiszt sem.

Joe Biden elnököt tájékoztatták a feltételezett támadásról – közölte a Fehér Ház egyik tisztségviselője.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!