Már legalább 72 áldozata van a zavargásoknak Bangladesben, kijárási tilalmat rendeltek el

2024. augusztus 4. – 23:00

Már legalább 72 áldozata van a zavargásoknak Bangladesben, kijárási tilalmat rendeltek el
Egy hidat zárt le a tüntető tömeg Dakkában, hogy így követeljen igazságot a zavargásokban letartoztatott és meggyilkolt embereknek – Fotó: MD Abu Sufian Jewel / AFP

Másolás

Vágólapra másolva

Legalább 72-en vesztették már életüket az ismét felerősödő bangladesi zavargásokban, ahol most a miniszterelnök lemondásáért tüntet a tömeg – írta meg a Guardian.

A zavargások július közepén kezdődtek, miután a bangladesi Legfelsőbb Bíróság alkotmányellenesnek ítélte a kvótarendszer eltörlését, amely szerint a be nem töltött kormányzati állások mintegy 30 százalékát a Banglades 1971-es függetlenségi háborújában harcoló veteránok és rokonaik számára tartották fenn.

A júliusi összecsapások után néhány nappal mégis visszavonta döntését a bíróság, így a veteránok és rokonaik kvótája 30 százalékról 5 százalékra csökkent, míg egy százalék az etnikai kisebbségi közösségeknek, valamint még egy százalék a harmadik neműeknek és a testi fogyatékosoknak jutott.

Csaknem kétszázan haltak meg a zavargásokban és a tüntetők elleni rendőri fellépésben, így a bejelentés után sem javult a helyzet: a tüntetők a kormányt okolják az erőszak miatt, és a miniszterelnök, Haszina Vazed lemondását követelik.

Egy égő ruhabolt Dakkában – Fotó: Md Abu Sufian Jewel / AFP
Egy égő ruhabolt Dakkában – Fotó: Md Abu Sufian Jewel / AFP

Az ország több pontján, köztük a fővárosban is kijárási tilalmat rendeltek el, hétfőtől szerdáig munkaszüneti napot hirdettek, és az internetszolgáltatást is leállították. Nagyjából 11 ezer embert tartóztattak le az elmúlt hetekben, és az ismét felerősödő zavargásokban legalább 72-en haltak meg, köztük 14 rendőrrel. A zavargásokról több videó is terjeng az interneten: van ahol egy rabszállító autót rongálnak meg a tüntetők, míg máshol éles lőszerekkel és gumilövedékkel nyit tüzet a rendőrség a demonstráló tömegre.

A 15 éve hatalmon lévő Haszina Vazed miniszterelnök szerint a „szabotázsban” és pusztításban részt vevő tüntetők már nem diákok, hanem bűnözők, így vaskézzel kell fellépni velük szemben. A kormánypárt szerint a miniszterelnök lemondására irányuló követelés is azt bizonyítja, hogy a tüntetéseknek már a legnagyobb ellenzéki pártnak számító Bangladesi Nacionalista Párt, és az időközben betiltott Jamaat-e-Iszlami párt áll a hátterében.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!