Ukrajna azt állítja, hogy elsüllyesztett egy orosz tengeralattjárót

2024. augusztus 3. – 18:42

Ukrajna azt állítja, hogy elsüllyesztett egy orosz tengeralattjárót
A Rosztov-na-Donu orosz tengeralattjáró Isztambulban 2022-ben – Fotó: Ozan Kose / AFP

Másolás

Vágólapra másolva

Az ukrán erők eltalálták és elsüllyesztették a Rosztov-na-Donu orosz tengeralattjárót a Krím félsziget partjánál – írja az ukrán vezérkar közleménye alapján az MTI. Oroszország nem erősítette meg a hírt.

„Az ukrán védelmi erők egy tengeralattjárót és egy ellenséges Sz-400-as légvédelmi rakétarendszert támadtak meg az ideiglenesen megszállt Krím félszigeten”

– áll a közleményben.

A vezérkar azt írta, hogy megerősített információk szerint pénteken az ukrán rakétaegységek a haditengerészettel együttműködve súlyosan megrongálták egy Triumf légvédelmi rendszer négy kilövőállását Szevasztopol kikötőjében, és ugyanott sikeresen eltalálták az orosz fekete-tengeri flotta Rosztov-na-Donu tengeralattjáróját, ami a helyszínen elsüllyedt.

A Rosztov-na-Donu egyike azoknak a tengeralattjáróknak, amik képesek Kalibr típusú rakétákat indítani. A tengeralattjáró – amit 2014. december 26-án helyeztek üzembe – már 2023. szeptember 13-án súlyosan megrongálódott egy ukrán rakétatámadás következtében, ezután a szevasztopoli kikötőben javították és tesztelték. A tengeralattjáró árát 300 millió dollárra becsülik.

„A Rosztov-na-Donu megsemmisítése ismét bizonyítja, hogy a Fekete-tenger ukrán felségvizein nincs biztonságos hely az orosz flotta számára”

– fűzte hozzá az ukrán katonai vezetés.

Eközben a Guardian azt írja, hogy Oroszország egyre hevesebb támadásokat intéz az ukrán katonai logisztikai központként működő Pokrovszk ellen. Az orosz drónos és gyalogsági támadások következtében egyre többen hagyják el az otthonukat, az elmúlt két hétben megtízszereződött a városból és környékéről evakuációt kérők száma. Az oroszok az elmúlt héten 57 négyzetkilométert szerezhettek meg, ami az egyik legnagyobb előretörésük az elmúlt hónapokban. Az ukránok szerint Oroszország repülőkkel és ágyúzással segíti a gyalogságot, és kijevi szakértők szerint sikeresen.

„Az oroszok nem áttörik a védelmünket, hanem visszaszorítják azt. Naponta 100, 150, 200 métert nyomulnak előre, ezt a taktikát követve: irányított bombák ledobása, majd »hústámadás«, [és ha ezeket] visszaverték, ismét irányított bombák ledobása, majd ismét »hústámadás«.”

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!