Robert Fico megfenyegette Ukrajnát a kőolajszállítás leállítása miatt

2024. július 29. – 22:19

Másolás

Vágólapra másolva

Amennyiben a következő napokban nem indul újra az orosz kőolaj Ukrajnán át történő szállítása, a pozsonyi Slovnaft kőolajfinomító leállítja az Ukrajnába történő gázolajkivitelt – jelentette ki Robert Fico szlovák miniszterelnök hétfőn az MTI szerint.

A szlovák kormányfő elmondta: az ukrán miniszterelnökkel, Denisz Smihallal folytatott többszöri telefonos egyeztetés, valamint az Ukrajna pozsonyi nagykövetével történt hétfői megbeszélés után be kell jelenteniük, hogy amennyiben Ukrajna nem áll le az orosz kőolaj Szlovákiába és Magyarországra irányuló exportjának korlátozásával, akkor a pozsonyi Slovnaft olajfinomító nem folytatja az Ukrajnába irányuló gázolajexportot, amely az ottani szükségletek 10 százalékát teszi ki.

Robert Fico hangsúlyozta: Kijev az orosz kőolajexport tranzitjának korlátozásáról hozott lépésével Szlovákiának, Magyarországnak és Ukrajnának is árt, miközben az intézkedés kihatásait Oroszország nem is érzi meg.

A szlovák miniszterelnök elmondta, hogy a pozsonyi ukrán nagykövettel folytatott beszélgetésében egyértelművé tette: a szlovák közvélemény nagyon rosszul értékeli Kijev exportkorlátozó döntését, és ez a döntés sem változtathatja meg Pozsony békepárti álláspontját az ukrajnai konfliktussal összefüggésben. Hangsúlyozta: a pozsonyi kormány elutasítja, hogy egy új vasfüggöny politikája valósuljon meg az Európai Unió és Oroszország között. Hozzátette, hogy amennyiben az EU ki akar kerülni az Egyesült Államok „totális befolyása alól”, gondolkoznia kell az Oroszországgal folytatandó együttműködésen.

„Elutasítom, hogy olyan vitákban vegyek részt, amelyek arról szólnak, hogy a tojás vagy a tyúk volt-e először, és arra akarok összpontosítani, ami a lényeg, vagyis, hogy hiányzik a kőolajunk egy része” – jelentette ki Robert Fico, hozzátéve: „a külföldi érdekeket előnyben részesítő liberális és progresszív politikusoktól eltérően a szlovák kormány számára az ország lakosainak érdekei az elsők.”

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!