Rájöttek, miért robbannak fel sorban az üdítős dobozok egy légitársaság gépein
2024. július 28. – 14:14
Az amerikai Southwest Airlines légiutas-kísérői számára munkájuk rutinszerű részévé vált a felrobbanó üdítős dobozok kezelése, írja a CNN. Júniusban száznál is több ilyen esetet jelentettek, a cég szakszervezeti vezetője szerint ez a szám júliusban akár meg is háromszorozódhat, ha nem tesznek valamit. A probléma évek óta ismert, de idén a szokásosnál is több eset történt. A Southwest Airlines ugyan nem kommentálta az incidensek és sérülések számát vagy azok jellegét, de a CNN-nek megerősítette a probléma létezését.
Ilyen esetek kizárólag a Southwestnél fordultak elő, és most rá is jöttek ennek az okára.
A légitársaság nem szolgál fel romlandó ételeket, így nem köteles hűtőkamionokkal és hűtött tárolóhelyekkel rendelkezni. Így a dobozok az ország legmelegebb részein található repülőtereken ki vannak téve az extrém magas hőmérsékletnek. Emiatt időzített bombaként viselkednek, fel sem kell őket bontani, elég akár hozzájuk nyúlni, máris robbanhatnak – állapította meg most egy szakértő.
„Tisztában vagyunk a problémával, és lépéseket is tettünk annak érdekében, hogy a fedélzeten árult italokat hűvösebb helyen tartsuk,. Különösen igaz ez azokra a repülőterekre, ahol szélsőségesen magas hőmérséklettel kell szembenéznünk” – közölte a Southwest szóvivője.
A cég a szakszervezettel konzultálva ígéretet tett arra, hogy hűtőkocsikat szerez be, amikkel a szénsavas italokat szállíthatják, illetve lézeres hőmérőkkel ellenőrzik majd a dobozok hőmérsékletét: biztonságos-e felpakolni azokat a gépekre.
Az üdítős dobozokat úgy tervezték, hogy a normál nyomás három és hatszorosa közötti nyomásszintet is elbírják. Ha ezt túllépik, vagy ha bármilyen apró hiba fordult elő a doboz gyártása közben, könnyen felrobbanhatnak. Ennek nincsen köze ahhoz, hogy milyen magasságban repülnek a gépek, mivel a fedélzeten ugyanakkora a nyomás, mint lenn a földön. A hőségnek annál inkább, a szakértő szerint pontosan arról van szó, mint amikor valaki az autójában hagy egy üdítős dobozt a napon: ha indulás után a doboz nekiverődik valaminek, ugyanígy fel is robbanhat.