Eddig nem látott szögből készült videón a World Trade Center összeomlása

2024. július 27. – 15:56

Másolás

Vágólapra másolva

A World Trade Center két ikertornyáról készült felvételeit osztotta meg Kei Sugimoto. A lángoló, majd összeomló tornyokat egy Sony DCR-VX2000 videókamerával (a legelső MiniDV videokamera, az ikonikus VX1000 kistesójával) vette fel, a géphez egy telekonvertert tett fel. A felvételt szoftveresen fel is skálázta 4K 60p-re, és három változatban is közzétette, a hatperces felskálázott mellett később annak eredetijét és a vágatlan, majdnem egy óra hosszú anyagot is megosztotta.

Közel 23 év telt el a történelem valószínűleg legdurvább terrortámadása óta. 2001. szeptember 11-én terroristák két, utasokkal teli repülőgépet vezettek bele a New York-i Világkereskedelmi Központba, egy pedig a Pentagonra zuhant, összesen közel 3000 ember halálát okozva.

Az első repülőgép becsapódása után a második gépet már élőben mutatták a televíziók, és azóta rengeteg civil felvétel is nyilvánosságra került. A most 47 éves Kei Sugimoto a hét elején közzétett videója azonban eddig nem látott szögből mutatja meg a tragédiát, ugyanis déli és keleti irányból nem készült hasonlóan részletes felvétel. A videó leírásában azt írja, hogy azt „kizárólag történelmi archiválási célra” töltötte fel. A kommentek között azt is elmondta, hogy miért pont most osztotta meg a felvételeket:

„Nagytakarítást tartottam, és az egyik szekrényben találtam egy doboznyi Hi-8, Digital-8 és DV kazettát. Megpróbáltam lejátszani őket de nagyjából minden harmadik megsérült, valószínűleg az hosszú idő alatt demagnetizálódtak, így elvesztek róluk a rögzített anyagok. Miután megtudtam, hogy a videókazetták még ideális körülmények között tárolva is hajlamosak erre, nekiálltam digitalizálni az összeset, ezért került fel most a videó”.

A felvételek a második gép becsapódása utáni eseményeket mutatják, a becsapódáskor még nem forgott Kei Sugimoto kamerája, csak ezután rohant be érte és vette fel a történéseket.

(LADbible, Hvg)

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!