Izraeli légitámadás ért egy iskolát a Gázai övezetben, a Hezbollah egy futballpályára mért csapást

2024. július 27. – 20:20

Másolás

Vágólapra másolva

Szombaton újabb iskolaépületet ért izraeli légitámadás a Gázai övezetben, legkevesebb harminc ember halt meg Deir al-Balahban, közölték a palesztin egészségügyi hatóságok. Az izraeli hadsereg szerint a lakosságot még a támadás előtt figyelmeztették, az épületben a Hamász parancsnokságának egyik központja működött, azt fegyverraktárnak és támadások indítására használta a szervezet.

A halálos áldozatok között 15 gyerek és 9 nő van, a palesztin hatóságok szerint a támadásban mintegy száz ember megsebesült.

Az iskola épülete Deir al-Balahban – Fotó: Ramadan Abed / Reuters
Az iskola épülete Deir al-Balahban – Fotó: Ramadan Abed / Reuters

Libanon felől érkező rakétatámadás érte az Izrael által megszállt Golán-fennsík északi részén fekvő, drúz többségű Madzsdel Samsz városát is. Legalább tizenegyen meghaltak, harmincnál is többen pedig megsebesültek a Hezbollah egy futballpályára mért támadásában. A halottak többsége iskolás gyerek. A sérültek közül hatan súlyos állapotban vannak.

A rakétatámadást követően Yoav Gallant védelmi miniszter összeült az IDF főnökével, Herzi Halevi altábornaggyal és más magas rangú védelmi tisztviselőkkel, hogy értékeljék a helyzetet. Vizsgálatot is indítanak, miért nem sikerült lelőni a rakétát. Israel Katz külügyminiszter beszélt Benjamin Netanjahu miniszterelnökkel, és közölte, hogy „a Hezbollah kétségkívül átlépett minden vörös vonalat, Izrael totális háború előtt áll”.

A futballpálya a támadás után – Fotó: Gil Eliyahu / Reuters
A futballpálya a támadás után – Fotó: Gil Eliyahu / Reuters

A Hezbollah terrorcsoport először azt közölte, hogy több tucat rakétát lőtt ki egy katonai támaszpontra a Golán-fennsíkon, Madzsdel Samsz közelében. Később azonban már azt mondták, hogy a szervezet „semmilyen kapcsolatban nem áll az incidenssel, és kategorikusan tagad minden hazug állítást”.

(Times of Israel, MTI)

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!