Hozzáférhetett az izraeli olimpikonok szinte összes személyes adatához egy hekkercsoport

2024. július 25. – 20:43

Másolás

Vágólapra másolva

Izrael legnézettebb kereskedelmi adója, a 12-es csatorna csütörtökön arról
adott hírt, hogy egy magát Zeusznak nevező Izrael-ellenes hekkercsoport azt állítja: hozzáfért izraeli sportolók személyes adataihoz, és közzé is tette a katonai szolgálatuk alatt készült fényképeket.

Izrael szerint Irán áll a „közösségi médiakampány” mögött, amelynek az a célja, hogy megfélemlítse a párizsi olimpiára utazó izraeli küldöttség tagjait.

A jelentések szerint a hekkerek egy szélsőjobboldali francia diákszervezetnek álcázva magukat közösségi médiaprofilokat nyitottak, és a Telegramon közzétették az izraeli sportolók bankszámlaadatait, lakcímét és személyi igazolványuk számát is. A csoport olyan fotókat is nyilvánosságra hozott, amelyek állításuk szerint a sportolók katonai szolgálata alatt készültek.

A 12-es csatorna idézte Gaby Portnoy izraeli kibervédelmi vezetőt, aki szerint Irán „egy apolitikus nemzetközi sportversenyt használ digitális terrorista tevékenységre Izrael ellen és Izraelnek az ilyen versenyeken való részvételi jogával szemben”.

(Times of Israel, ANSA)

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!