Meg kellett várni az orvost, 12 órán keresztül kerülgették egy férfi holttestét egy szlovák panzióban

2024. július 24. – 09:38

Másolás

Vágólapra másolva

Meg kellett várni az orvost, ezért 12 órán keresztül kerülgették egy férfi holttestét egy szlovák panzióban – számolt be erről a szlovák Paraméter.

A halott férfi fia, Jozef Urban a TV JOJ-nak azt nyilatkozta, hogy édesapja egy zsolnai szállóban lett rosszul, a mentők megpróbálták újraéleszteni, azonban nem jártak sikerrel. Ezután megírták a szükséges papírokat, majd a mentősök közölték a családdal, hogy a holttestet csak azután lehet elszállítani, ha orvos is látta. A doktor azonban csak 12 órával, azaz fél nappal a történtek után érkezett a helyszínre.

Ez idő alatt Jozef apjának holtteste letakarva, a panzió padlóján hevert, miközben a többi vendég kerülgette. A holttestre rendőrök vigyáztak, a TV JOJ szerint a 12 óra alatt négy rendőr fordult meg a panzióban. „Ezt annyira embertelennek és érzéketlennek tartom” – mondta Jozef.

Az Egészségügyi Felügyeleti Hivatal (ÚDZS) szerint ez nem bevett eljárás, hiszen elhalálozás esetén az orvosnak néhány órán belül el kell végeznie a szükséges vizsgálatokat. Jozef azt mondta, az orvos öt perc alatt végzett a vizsgálatokkal. Amikor megkérdezték tőle, miért tartott ilyen sokáig ideérnie, az orvos azt felelte, hogy szabadnapja volt, és nem találtak senkit, aki tudná helyettesíteni őt.

Az ÚDZS azt állítja, hogy emberi mulasztás történt, Zsolna megyében több orvos is szolgálatban volt, akik helyettesíteni tudták volna szabadnapos kollégájukat. Jozefnek a hatóságok azt mondták, hogy korábban is történt már hasonló. Egyszer például 15 órán keresztül vártak ugyanerre az orvosra az utcán, miközben esett.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!