Musk: A fiam halott, megölte az elméjét megfertőző woke-vírus

2024. július 24. – 08:39

Másolás

Vágólapra másolva

Elon Musk úgy érzi, hogy eltávolodott transznemű gyerekét megölte az elméjét megfertőző „woke-vírus”, a Tesla vezérigazgatója szerint rászedték, ezért egyezett bele abba, hogy Xavier néven született fia pubertást gátló gyógyszereket szedjen, amikről ő nem tudta, hogy valójában micsodák – írja a New York Post. „Lényegében becsaptak” – mondta az X tulajdonosa Dr. Jordan Peterson pszichológusnak.

Az 53 éves milliárdos szerint mindez egy zűrzavaros időben történt, még a koronavírus idején. Musknak azt mondták, ha nem támogatják fiukat az átalakulásban, Xavier talán öngyilkos is lehet.

Musk megfogadta, hogy „megsemmisíti” azt a „hihetetlenül gonosz” kultúrát, ami lehetővé teszi, hogy nemi átalakító műtéteket hajtsanak végre embereken. A fia, Xavier 2022-ben esett át nemi átalakító műtéten, most 20 éves és a Vivian Jenna Wilson nevet viseli.

„Lényegében elvesztettem a fiamat. Nem véletlenül hívják ezt »halottá nyilvánításnak«. Azért hívják »deadnaming«-nek, mert a fiad halott. A fiam, Xavier halott, megölte a woke-vírus”

– fejtette ki Musk, aki feladatának tekinti, hogy megakadályozza a woke-vírus terjedését, és felszámolja a nemváltoztatást segítő eljárásokat. Musk szerint börtönt érdemelnének azok, akik ebben részt vesznek. „Megfogadtam, hogy elpusztítom a woke-vírust” – mondta a SpaceX alapítója, aki július 23-án a következőt posztolta az X-re:

Musk azt írja, a fia melegnek született és enyhe autizmussal is küzd, és szerinte ezek okozták benne a nemi diszfóriát. „Már 4 éves kora óta sejtettem, hiszen kiválasztotta nekem a ruháimat, azt a szót használta, hogy »mesés«, és szerette a musicalt és a színházat. Pedig ő nem lány volt.”

Vivian Musk és exneje, Justine Wilson közös hat gyermeke közül az egyik. Vivian két évvel ezelőtt került a címlapokra azért, mert egy kaliforniai bíróságon kérvényezte, hogy megváltoztathassa a nevét és a nemét. Mindemellett azt is kérvényezte, hogy apja neve helyett anyja vezetéknevét viselhesse, és ezáltal elvágjon minden kapcsolatot Musktól.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!