Halálra ítéltek egy 30 éves német férfit Belaruszban

2024. július 19. – 23:02

Másolás

Vágólapra másolva

Belaruszban halálra ítéltek egy német állampolgárt, akit terrorcselekmény elkövetésében találtak bűnösnek – adta hírül pénteken a Vjaszna Emberi Jogi Központ nevű belarusz civilszervezet az MTI szerint. A közlemény szerint Rico Krieger 30 éves katonaorvos ügye kapcsolatba hozható az ukrán nemzeti gárdához tartozó, belarusz katonákból és Ukrajnába emigrált belarusz állampolgárokból verbuvált, Kasztusz Kalinouszki XIX. századi forradalmár nevét viselő zászlóaljjal, amely az ukrajnai háborúban harcol.

A Vjaszna rendelkezésére álló információk szerint a tavaly november óta letartóztatásban lévő férfi halálos ítéletét június 24-én mondta ki a minszki bíróság, miután az ügyészek terrorizmus, zsoldostevékenység, valamint szélsőséges szervezet létrehozása és Fehéroroszországban elkövetett robbantások szervezése miatt szorgalmazták az elítélését.

„A külügyminisztérium és a minszki nagykövetség konzuli segítséget nyújtanak az érintettnek, illetve intenzíven fellépnek érdekében a belarusz hatóságoknál” – áll a berlini külügyi tárca pénteken közzétett állásfoglalásában. A halálbüntetés „kegyetlen és embertelen formája a büntetésnek, amelyet Németország minden körülmények között elutasít” – emelte ki a német diplomáciai tárca hozzátéve, hogy világszerte küzdenek ennek a büntetési formának az eltörléséért.

Belaruszban nem ez az első eset, hogy a hatóságok Ukrajna érdekében végrehajtott szabotázs vádjával börtönöztek be, vagy ítéltek el embereket. Az Alekszandr Lukasenko által irányított ország az utolsó Európában, ahol még kiszabható halálbüntetés. A kivégzéseket titkos időpontban lőfegyverrel hajtják végre, az elítéltek holttestét pedig nem szolgáltatják vissza családjuknak, hanem ismeretlen helyen temetik el.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!