Újabb ellenzéki politikust vettek őrizetbe Lengyelországban korrupció gyanújával

2024. július 15. – 17:53

Másolás

Vágólapra másolva

Őrizetbe vették Lengyelországban Marcin Romanowski volt igazságügyi miniszterhelyettest, az ellenzéki Jog és Igazságosság (PiS) alsóházi képviselőjét – írja az MTI a lengyel államügyészség tájékoztatása alapján. Romanowski mentelmi jogát még pénteken függesztette fel a szejm, akkor döntöttek őrizetbe vételéről is, ami végül hétfőn történt meg egy házkutatás kíséretében.

Marcin Romanowski PiS-en belüli egyik kisebb párt, a Szuverén Lengyelország politikusa, aki az előző kormányban volt miniszterhelyettes. Most az úgynevezett Igazságosság Alap ügyében gyanúsították meg összesen 11 bűntett elkövetésével. A gyanú szerint az állami vagyonban „nagymértékű kárt okozó (...) szervezett bűnözői csoportban” vett részt.

Az Igazságosság Alap ügyében eddig összesen 11 emberrel szemben fogalmaztak meg gyanút. A lengyel nyomozó szervek már március végén végeztek országszerte házkutatásokat, többek között az Zbigniew Ziobro volt igazságügyi miniszternél. Akkor ez ügyben három személyt tartóztattak le. Közülük két nő az igazságügyi minisztérium volt hivatalnoka, a harmadik pedig Michal Olszewski, a Jézus Szent Szívének Papjai nevű szerzetes kongregáció tagja, aktív lelkipásztori tevékenységéről ismert pap.

Az általa vezetett Profeto alapítvány egy központot épített fel Varsóban a bűncselekmények áldozatai számára, ehhez az Igazságosság Alap forrásaiból 66 millió zlotyt (8,9 milliárd forint) hívtak le. A beruházás utolsó szakaszának finanszírozását Donald Tusk jelenlegi kormánya leállította. Az ügyészség gyanúsítása szerint a Profeto alapítvány annak ellenére nyerte meg a pályázatot, hogy nem teljesítette annak formális feltételeit.

Az Igazságosság Alap forrásait az ügyészség szerint jelentős részben arra fordították a korábbi kormánypártok, hogy a nekik tetsző civil szervezeteket támogassák. Ezen kívül az alap több mint kétmilliárd forintnyi összegből megvette a Pegasus kémszoftvert is, amire az ügyészség szerint nem lett volna joguk.

Mateusz Morawiecki volt kormányfő az X-en az ellenzék megfélemlítését célzó politikai lépésnek nevezte Romanowski őrizetbe vételét. Romanowski tagadja, hogy bármilyen bűncselekményt elkövetett volna, szerinte politikai okokból gyanúsították meg.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!