Rabszolgatartás miatt 8 év börtönre ítéltek egy brazil influenszert, aki Leonardo DiCaprióval is bulizott

2024. július 15. – 11:52

Másolás

Vágólapra másolva

Jogerősen nyolc év börtönre ítélték Kat Torres brazil wellness-influenszert, aki korábban olyan ismert hollywoodi sztárokkal is bulizott, mint például Leonardo DiCaprio. Torrest, aki korábban több amerikai magazin címlapján is szerepelt, emberkereskedelem és rabszolgatartás miatt ítélték el Brazíliában. A 31 éves influenszert még tavaly tartóztatták le az Egyesült Államokban, amikor lejárt vízummal próbált Kanadába utazni. A BBC oknyomozó kiadása azt írja, hogy Kat Torrest emberkereskedelem, prostitúció és rabszolgatartás miatt ítélték el két nővel kapcsolatban, de egyre több áldozat lép a nyilvánosság elé, eddig már több mint 20 nő szólalt meg az ügyben.

A korábban több mint egymillió Instagram-követővel rendelkező Torres 150 dollárért (kb. 54 000 forint) motivációs videókon keresztül adott életvezetési tanácsokat az emberi kapcsolatokról, az üzleti sikerről és a spiritualitásról – beleértve a hipnózist és a meditációt is. „Szerelem, pénz és önbecsülés, minden, amire mindig is vágytál” – állt honlapján a kecsegtető ígéret, az áldozatok beszámolói alapján viszont ennek éppen az ellenkezője történt velük.

Az egyik áldozat, Ana azt mondta, hogy Torres még 2019-ben hívta New Yorkba, hogy legyen a bejárónője, a nőnek főznie, takarítania és a modell állataira kellett vigyáznia busás fizetésért. Amikor azonban a lány megérkezett, kellemetlen meglepetés fogadta: Ana szerint Torres rettegett az egyedülléttől, ezért még az olyan alapvető dolgokban is segítenie kellett neki, mint a zuhanyzás.

Kat Torres – Fotó: Mark Davis / Getty Images
Kat Torres – Fotó: Mark Davis / Getty Images

„Most már látom, hogy rabszolgaként használt engem, és ezt hatalmas élvezettel tette”, mondta Ana, akinek csak három hónap után sikerült kiszabadulnia az influenszer fogságából. A nő azt is elmondta, hogy egy macskavizelettől bűzlő kanapén kellett aludnia, és soha nem kapott fizetést a munkájáért.

Torres később több nőt is prostitúcióra kényszerített, minden pénzüket elvette és az áldozatok szerint úgy bánt velük, mint az állatokkal. Egy Desirrê és egy Letícia nevű nőt teljesen elvágott a külvilágtól, minden telefonos kapcsolatukat letiltotta, hajukat pedig platinaszőkére kellett festeniük, hogy minél jobban hasonlítsanak Torresre. Desirrêt az influenszer arra kényszerítette, hogy dolgozzon egy helyi sztriptízbárban, és megfenyegette, hogy ha nem engedelmeskedik, a lánynak vissza kell fizetnie az összes pénzt, amit Torres rá költött: repülőjegyet, szállást, bútort, sőt, még a Torres által előszeretettel gyakorolt „boszorkányságot” is.

Torrest korábban hírbe hozták Leonardo DiCaprióval is, de az amerikai színész tagadta, hogy jártak volna.

A bíróság végül július elején ítélte el Torrest, de az áldozatok közül többen még mindig pszichiátriai kezelés alatt állnak, hogy felépüljenek az influenszer által okozott traumákból.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!