Biden: Felülvizsgálják a biztonsági protokollokat, a merénylő motivációja még mindig nem ismert

2024. július 14. – 20:20

Másolás

Vágólapra másolva

Rövid sajtótájékoztatót tartott Joe Biden amerikai elnök a Donald Trump elleni merényletkísérlettel kapcsolatban. Elmondta, hogy beszélt a volt elnökkel, aki jól van, és részvétét fejezte ki a merénylet áldozatának családja felé. „Egy apa volt, aki a családját védte a golyóktól” – mondta. Korábban Josh Shapiro pennsylvaniai kormányzó már azonosította az áldozatot: az 50 éves Corey Comperatore tűzoltóként dolgozott.

„Amerikában nincs helye az ilyen erőszaknak, sőt, semmilyen erőszaknak nincs helye” – mondta Biden. „Nem ilyen nemzet vagyunk. Az egységesség a legfőbb célunk, ez most a legfontosabb, néha nem értünk egyet, de nem szabad szem elől veszítenünk, hogy kik vagyunk mi, amerikaiak.”

A volt elnök arra kért mindenkit, hogy hagyják, hogy az FBI végezze a dolgát, ne bocsátkozzanak feltételezésekbe azzal kapcsolatban, hogy mi lehetett a merénylő motivációja, ami ezen a ponton egyelőre még mindig nem ismert.

Biden azt is elmondta, hogy bár Trump számára eddig is magas szintű biztonsági szolgáltatás volt elérhető, ezt megerősítik, és minden forrást megkap arra vonatkozóan, hogy biztonságban maradhasson. A Secret Service továbbá átvizsgálja a biztonsági intézkedéseket, és arra is indul nyomozás, hogyan lehetett az, hogy egy ilyen merénylet megtörténhetett.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!