Putyin és az indiai kormányfő ölelkezve találkozott

2024. július 9. – 17:44

Putyin és az indiai kormányfő ölelkezve találkozott
Fotó: Alexander NEMENOV / AFP

Másolás

Vágólapra másolva

Narendra Modi új miniszterelnökségének kezdetén először Oroszországba látogatott hétfőn, egy Moszkva melletti rezidencián pedig találkozott Vlagyimir Putyinnal. A BBC arról ír, hogy a Nyugat árgus szemekkel figyeli a két politikus találkozóját, ami épp az oroszok 41 áldozatot követelő ukrajnai orosz bombatámadásai után történik. Az egyik légitámadás egy kijevi gyerekkórházat ért, ami jelentős nemzetközi felháborodást okozott.

A két vezető öleléssel köszöntötte egymást, Putyin „legdrágább barátomnak” nevezte Modit, és elmondta, mennyire örvend látásának. Az indiai kormányfő 2019 óta nem járt orosz földön, mostani látogatását épp a NATO washingtoni csúcstalálkozójára időzítette. Az indiai kormány állítja, az időzítésnek semmi köze a NATO-csúcshoz.

Az Oroszországhoz sok szállal kötődő India kormányfőjét arra kérte közben Matthew Miller amerikai külügyi szóvivő, hogy moszkvai tárgyalásai során hangsúlyozza Ukrajna területi integritását. Miller szerint minden, Oroszországgal kapcsolatba lépő országtól azt kérik, világosan közölje, csak olyan megoldás lehetséges az ukrajnai háborúban, ami tiszteletben tartja az ENSZ alapokmányát, valamint Ukrajna területi integritását és szuverenitását.

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök keményebben fogalmazott az X-en. Kiábrándultságát fejezte ki, hogy „a világ legnagyobb demokráciájának vezetője megöleli a világ legvéresebb bűnözőjét Moszkvában egy ilyen napon”.

Modi elmondta a találkozón Putyinnak, hogy India kész segítséget nyújtani a béketeremtésben. Hozzátette, a háború „nem megoldás” a helyzetre. Fájdalmasnak nevezte a kijevi gyerekkórház elleni támadást is. „Akár háború, konfliktus vagy terrortámadás, bármely ember, aki hisz az emberiességben, fájdalmat érez, ha életeket veszítenek el”, de Modi szerint „amikor ártatlan gyermekeket ölnek meg”, vérzik az ember szíve, és szörnyűséges a fájdalom.

Ahogy korábban sem, úgy most sem kritizálta Putyint vagy az orosz vezetést az indiai miniszterelnök. Ez is jelzi, hogy a Nyugat Putyint elszigetelő politikája nem működik tökéletesen, az orosz elnök magas szintű találkozókat folytatott az utóbbi időkben olyan fontos országok vezetőivel, mint Kína, India vagy Törökország.

Elemzők szerint amúgy nem újdonság India és Oroszország közeledése, már a hidegháború idején is kapcsolatokat építettek. Később aztán katonai és technológiai téren is osztottak meg tapasztalatokat, az oroszok az indiai atomerőmű-programban is segédkeztek. 2022 óta, mióta a nyugati országok próbálnak leválni az orosz energiahordozókról, India vált az olcsó orosz olaj egyik fő felvásárlójává, viszont ez felborította a kereskedelmi egyenleget, hisz India az import értékének töredékét exportálja Oroszországba. Modi várhatóan ezt is szóba hozza, védelmi gyártási kapacitások Indiába telepítését javasolva.

Indiát a kínai-orosz közeledés is aggasztja – részben a Kínával fennálló határviták miatt is. Indiát ezért az ukrajnai háború előtt az Egyesült Államok egyfajta Kína-ellenes koalícióba igyekezett bevonni, közösen Japánnal és Ausztráliával. India szeretné az oroszokkal fennálló csatornákat is nyitva tartani, nehogy túlzottan Kína karjaiba menjen Moszkva. India közben a fegyverbeszerzéseit diverzifikálná, főleg, hogy az ukrajnai háború miatt késnek az orosz szállítások.

Modi fel fogja hozni várhatóan, hogy indiaiakat csaltak oroszországi munkákra egyesek, ők aztán sok esetben az ukrán fronton harcolva végezték. Legkevesebb négy indiairól tudni, aki a háborúban elesett. Modi szeretné elérni az ukrán fronton még harcoló indiaiak elbocsátását a szolgálatból. Mindenesetre India igyekszik balanszírozni a többi nagyhatalom között, hogy a kínai nyomulást is ellensúlyozni tudja.

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!