100 ezren maradtak áram nélkül egy ukrajnai erőművet ért orosz támadás miatt

2024. július 7. – 09:07

Másolás

Vágólapra másolva

100 ezer ember maradt áram nélkül egy ukrajnai erőművet ért orosz támadás miatt az északkeleti Szumi régióban – írja a BBC.

A BBC egyelőre nem tud arról, hogy lennének halálos áldozatok, de Oroszország továbbra is folyamatosan támadja az energetikai létesítményeket Ukrajnában. Ezzel gyakran hosszabb áramszünetet okoznak, ami veszélyes lehet a nyári hőségben.

Csak az elmúlt három hónapban Ukrajna kilenc gigawattnyi áramtermelési kapacitást veszített el az orosz támadások miatt. Ez a mennyiség több mint a harmada a teljes ukrán kapacitásnak. Az Ukrenego állami közműcég szerint a hazai termelés és az áramimport nem tudta fedezni a hiányt.

Maria Tsaturian, az Ukrenergo munkatársa a BBC-nek azt mondta: tisztában van azzal, hogy sokan haragszanak a vállalatára, amiért ilyen gyakran, ilyen hosszú időre és ennyi ügyfélnél lekapcsolják az áramot, de nincs más lehetőségük.

„Háborúban állunk. Az energiaszektor az orosz terroristák egyik célpontja. És nyilvánvaló, hogy miért: az egész életünk, az egész civilizációnk az elektromosságra épül” – mondta.

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!