A szerb elnök nagyon kiakadt, amiért a fociválogatott horvát géppel utazott az Eb-re

2024. június 27. – 11:03

Másolás

Vágólapra másolva

Mindösszesen két pontot szerzett a 2024-es Európa-bajnokságon a szerb fociválogatott, és már ki is estek a bajnokságból, de már az indulásuk sem volt feszültségektől mentes: Aleksandar Vučić szerb elnök ugyanis nagyon kiakadt rájuk, amiért Belgrádból egy horvát géppel repültek az Eb-re.

„Szégyen. Vučić rendkívül dühös volt. Saját Air Serbiánk van, és mindannyian azzal a társasággal utazunk. Amikor a gép leszáll, büszkék lehetünk rá minden alkalommal, hogy láthatjuk az Air Serbiát” – erről Ana Brnabić volt szerb miniszterelnök, a szerb parlament jelenlegi elnöke beszélt a Happy TV-ben.

Az Index.hr szerint a történtekért Jovan Šurbatovićot, a Szerb Labdarúgó Szövetség főtitkárát okolták. Šurbatović a válogatott visszatérése után sajtótájékoztatón beszélt újságíróknak a történtekről. Azt mondta, nem horvát, hanem német gépen szálltak fel. „A válogatott csapatmenedzsere általában charter járatokat bérel a válogatott igényeire olyan helyzetben, amikor az Air Serbia gépei nem állnak rendelkezésünkre. Ilyenkor ajánlatokat gyűjt a szakmai stáb igényeihez, azaz óradíjakhoz, kapacitásokhoz, és kiválasztja a legjobb megoldást.”

A csapat csak később tudta meg, hogy a gép horvátként volt nyilvántartva, holott egy németországi cégen keresztül intézték a foglalást.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!