Tehéncsorda okozta egy túrázó halálát az osztrák Alpokban

Tehéncsorda okozta egy 40 éves nő halálát az osztrák Alpokban, írja az MTI az osztrák rendőrségre hivatkozva. Az áldozat egy születésnapi gyalogtúrán vett részt a két lányával és a kutyáikkal. A Salzburg közelében fekvő Gastein-völgyben támadták meg őket a tehenek. A nő szinte azonnal meghalt. A lányai is megsérültek, de még el tudtak menekülni, hogy értesítsék a rendőrséget. Őket egy rövid kihallgatás után helikopterrel kórházba szállították. A baleset körülményeit még vizsgálják. A mentőcsapat arra hívta fel a figyelmet, hogy veszélyes lehet a kutyák jelenléte, ha tehenek vannak a közelben.

Ausztriában nem ez volt az első eset, amikor tehéncsorda ölt embert. 2014-ben szintén egy osztrák, 2017-ben pedig egy német turistanő halt meg úgy, hogy a kutyáik társaságában sétáltak, amikor rájuk támadtak a tehenek. Utóbbi esetnél a tehenek tulajdonosának kártérítést kellett fizetnie. Az osztrák kormány a két baleset után külön turisztikai útmutatót adott ki, amiben arra hívták fel a természetjárók figyelmét, hogy tartsák magukat távol a tehéncsordáktól, és ha kutyával vannak, mindig pórázon vezessék az állatokat.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!