Izrael szerint túlzóak a gázai pusztulásról szóló számok, csapatokat telepít a libanoni határ közelébe

2024. június 27. – 09:49

Másolás

Vágólapra másolva

Az izraeli hadsereg szerint vitathatóak a gázai pusztulásról szóló számítások, szerintük a gázai épületeknek csak a tizenhat százalékát rombolták ők le a Hamász október 7-i terrortámadása óta – szemben az ENSZ 50 százalékos és a média 70 százalékos becslésével, írja az MTI.

Az IDF az október és a május közötti időszakot mérte. A hadsereg szóvivője szerint a mezőgazdasági területeken fekvő ideiglenes építmények, fészerek és sátrak harminchat százalékát semmisítették meg, mert ezeket az iszlamisták használták. Ennek felméréséhez a hírszerzés háború előtti években készített digitális képeit használták. Arra jutottak, hogy október 7-e előtt 453 188 épület volt Gázában, ebből 217 761 állandó (lakóház, középület) és 235 427 ideiglenes.

Az ENSZ egy műholdas felvételeken alapuló állítása szerint a gázai épületek több mint fele helyreállíthatatlanul megsemmisült a csaknem kilenc hónapja tartó háborúban. Az ENSZ ehhez csak azokat az épületeket vette figyelembe, amelyek teljesen megsemmisültek, vagy annyira megsérültek, hogy az az emberek biztonságát veszélyezteti.

Az IDF saját drón- és egyéb felvételei szerint ez nem igaz, ezeket a felvételeket Izrael szívesen meg is osztja a különböző nemzetközi bíróságok vizsgálatainak számára. A hadsereg azt állítja, hogy az általuk érintett épületek egyik részét azért rombolták le, mert a terroristák tulajdonában vagy használatában voltak, másik részét pedig azért, mert az izraeli határ közelében feküdtek.

Izrael csütörtökön további csapatokat telepített északi határára, hogy felkészüljön egy esetleges teljes körű háborúra a libanoni fegyveres csoporttal, a Hezbollahhal – írja a Guardian. A katonák a támadásra készülve gyakorlatokat is végrehajtottak a határ közelében.

Az elmúlt hetekben megugrott a határon átnyúló támadások száma, ezért félő, hogy az Egyesült Államok és Franciaország által vezetett diplomáciai erőfeszítések ellenére eszkalálódhat a konfliktus a két fél között. Izraeli tisztviselők a múlt héten közölték, hogy szárazföldi offenzívát terveznek Libanonban, hogy visszaszorítsák a határról az Iránnal szövetséges síita milíciát. Ezután több ország, köztük Németország és Kanada, felszólította állampolgárait, hogy hagyják el Libanont.

A Hezbollah a Hamász október 7-i támadását követő napon kezdett tüzelni Izraelre, hogy segítse a Gázában harcoló palesztin csoportot, az ellenségeskedések az elmúlt nyolc hónapban folyamatosan fokozódtak. Libanonban legalább 400 ember halt meg, köztük több tucat civil, Izraelben pedig 19 katona és 11 civil.

Izrael csütörtökön légitámadást indított Szíria déli régiója ellen, a szíriai állami média jelentése szerint a támadásban két ember meghalt – írja a Reuters.

„Helyi idő szerint szerdán 23 óra 40 perc körül az izraeli ellenség légi támadást hajtott végre a Golán-fennsíkról a déli régióban lévő számos helyszín ellen, és légvédelmünk elfogta az ellenség rakétáit” – közölte a hírügynökség egy katonai forrásra hivatkozva. Izrael évek óta hajt végre csapásokat Iránhoz kötődő szíriai célpontok ellen, de a gázai háború kitörése óta fokozta az ilyen támadásokat.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!