Louisiana állam kormányzója elrendelte, hogy minden osztályteremben függesszék ki a tízparancsolatot

2024. június 20. – 05:38

Másolás

Vágólapra másolva

Louisiana lett az első amerikai állam, amely elrendelte, hogy minden állami iskolai osztályteremben egészen az egyetemig ki kell tenni a tízparancsolatot – írja a BBC.

A Jeff Landry kormányzó által szerdán törvénybe iktatott, republikánus támogatású intézkedés a parancsolatokat „az állam és a kormány alapdokumentumaként” jellemzi.

A törvényt várhatóan megtámadják civil csoportok, többek szerint a tízparancsolat kifüggesztése ellentétes az amerikai alkotmányban szereplő, egyház és állam közötti elválasztás elvével.

A szerdán hozott törvény előírja, hogy a plakáton a szent szöveg „nagy, könnyen olvasható betűtípussal” szerepeljen.

A plakátokat 2025-ig minden állami támogatást kapott osztályteremben ki kell függeszteni – de magukra a plakátokra nem ad az állam támogatást.

Hasonló törvényjavaslatokat nemrégiben más, republikánus vezetésű államok, köztük Texas, Oklahoma és Utah is benyújtottak.

A tízparancsolat középületekben, köztük iskolákban, bíróságokon és rendőrségeken való elhelyezése miatt számos jogi vita indult el korábban. Az Egyesült Államok legfelsőbb bírósága 1980-ban megsemmisített egy hasonló Kentucky állambeli törvényt, amely előírta, hogy a dokumentumot ki kell helyezni az általános és középiskolákban.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!