Bő egy héttel az olimpia kezdete előtt fog megmártózni a Szajnában a párizsi főpolgármester

2024. június 20. – 14:47

Másolás

Vágólapra másolva


Párizs főpolgármestere, Anne Hidalgo bejelentette, hogy a július 15-ével kezdődő héten, bő egy héttel az olimpia kezdete előtt megfürdik a Szajnában, írja az MTI.A városvezető már korábban is tett hasonló ígéretet, de a megmártózás dátumát időközben (például az előrehozott parlamenti választások miatt) többször is módosította.

Hidalgo az akcióval azokat a rendre ismétlődő hangokat akarja elhallgattatni, amelyek szerint szennyezettsége miatt a folyó vizében nem lehet megrendezni olimpiai eseményeket, így a 10 km-es nyílt vízi úszóversenyeknek és a triatlonosok úszóviadalainak is más helyszínt kell keresni.

A Szajna veszélyességét hirdetők szerint hiába készült tiszta vízzel teli hatalmas tárolómedence, és tisztították már többször is a folyó versenyzésre kijelölt szakaszait. Szerintük ha újból nagy eső zúdul Párizsra, ismét elkoszolódik a víz, és a szennyezettség a sportolók egészségét veszélyezteti.

Az insidethegames.biz azt írja, hogy a Szajna megtisztításának költségeit körülbelül 1,4 milliárd euróra becsülik.

Hidalgo mellett a tervek szerint Emmanuel Macron is megmártózik a Szajnában, amibe a legtöbb párizsi inkább csak belepottyantana. Legalábbis erről szól az a június 23-ra szervezett közösségi tiltakozás, ami #JeChieDansLaSeineLe23Juin szlogennel terjedt el az interneten. A hashtag lefordítva azt jelenti, hogy: „Június 23-án belesz…k a Szajnába.” A résztvevők egy 5,3 milliárd forintnak megfelelő eurós államilag támogatott beruházás ellen tiltakoznak, aminek célja a Szajna megtisztítása az olimpiai játékok előtt.

A Szajnában 1923. óta tilos a fürdés, azóta kizárólag áruszállító és turista hajók használják – illetve sokan szemétlerakóként tekintenek a közel 800 kilométer hosszú folyót.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!