Megölték az Iszlám Állam egyik magas rangú vezetőjét

2024. június 20. – 10:19

Másolás

Vágólapra másolva

Megölték az Iszlám Állam nemzetközi terrorhálózat egy magas rangú vezetőjét egy szíriai légicsapásban, amelyet az Egyesült Államok közel-keleti és közép-ázsiai műveleteket irányító katonai parancsnoksága (CENTCOM) hajtott végre – idézi az MTI az amerikai hadsereget.

„Az Egyesült Államok Központi Parancsnoksága légicsapást hajtott végre Szíriában, megölve Oszáma Dzsamal Mohamed Ibrahim al-Dzsanabit, az Iszlám Állam egyik magas rangú tisztviselőjét” – közölte a CENTCOM szerdán az X-en közzétett bejegyzésében. Hozzátették, hogy a „vezető halála meg fogja zavarni az Iszlám Állam azon képességét, hogy információt szerezzen és terrortámadásokat hajtson végre”.

A CENTCOM szerint nincs arra utaló jel, hogy civil áldozatokat is követelt volna a légicsapás.

Az Egyesült Államok csapatai azzal a céllal állomásoznak Szíriában, hogy megakadályozzák az Iszlám Állam újjáéledését. Az amerikai csapatok a Kurd Népvédelmi Erők (YPG) és szövetségesei által ellenőrzött területeken állomásoznak az országban.

Annak ellenére, hogy 2019-ben bejelentették a terrorhálózat feletti katonai győzelmet, sejtjei még mindig aktívak az országban.

Egy washingtoni védelmi tisztviselő szerint körülbelül 700 amerikai katona tartózkodik még mindig Szíriában.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!