Elkezdődött a mekkai zarándoklat

2024. június 14. – 09:43

Másolás

Vágólapra másolva

Elkezdődött a haddzs, a több mint 1,5 millió muszlim éves nagy zarándoklata Mekkában, írja az MTI. A zarándoklat során különböző vallási szertartásokat tartanak az iszlám legszentebb városában: a rítussorozatot a Kába-kő megkerülésével kezdik.

Ezután a Mekkától néhány kilométerre fekvő, sziklás hegyekkel övezett völgybe, Minába indulnak, ahol sátrakban töltik az éjszakát. Miközben Izrael és a Hamász palesztin szélsőséges iszlamista mozgalom között háború dúl a Gázai övezetben a Hamász terrortámadása óta, sok zarándok azt mondta, hogy a több mint nyolc hónapja bombázott és ostromlott palesztin terület lakóiért imádkozik. Az október 7-i terrortámadásban izraeli adatok szerint 1194-en haltak meg.

Az izraeli hadsereg válaszul nagyszabású offenzívát indított a Gázai övezetben, amely a Hamász vezette gázai kormány egészségügyi minisztériumának adatai szerint 37 232 halálos áldozatot követelt.

A szaúdi uralkodóház a héten bejelentette, hogy a gázai áldozatok családjai közül ezer palesztinnak fizeti a zarándoklatát. A bejelentéssel egy időben Tavfík ar-Rabiah zarándoklatért felelős szaúdi miniszter arra figyelmeztetett, hogy nem tűrnek meg semmilyen politikai tüntetést, mivel a zarándoklatnak szigorúan az imáról kell szólnia.

A haddzs több napon át tart Mekkában és környékén, és az iszlám öt pillérének egyike. Minden muszlimtól elvárják, hogy életében legalább egyszer elvégezze a zarándoklatot, ha megengedheti magának és képes megtenni az utat. Néhányan évekig várnak arra, hogy eljuthassanak, mivel az engedélyeket minden évben a királyság osztja ki országonkénti kvóták alapján. A haddzs komoly bevételi forrást jelent Szaúd-Arábia számára, amelynek uralkodója viseli a két szent mecset, a mekkai és a medinai mecset őrzője címet.

A haddzson több tragédia is történt a múltban. 2015-ben egy hatalmas tömegoszlatás során 2300 ember halt meg. Az elmúlt évek alatt már mesterséges intelligenciával felszerelt biztonsági rendszert is dolgozott ki Szaúd-Arábia a tömeg védelmére. Tavaly több mint tízezer, hőséggel kapcsolatos megbetegedést regisztráltak a haddzs során, amelynek 10 százaléka hőguta volt.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!